2016. június 27., hétfő

BREXIT: A POPULIZMUS GYŐZELME NAGY-BRITANNIA VESZTE

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.06.27.


Brexit: hatalmas öngól

Nem lehet szebben megfogalmazni: a britek jól tökön rúgták magukat azzal, hogy egy teljesen megmagyarázhatatlan és abszurd népszavazással kiszavazták magukat az Európai Unióból.  A kilépéspártiaknak egy normális érvet sem sikerült felsorakoztatniuk a kilépés mellett, leszámítva a nacionalista propagandát, amelyre úgy néz ki, hogy mégis sokan vevők voltak. A kilépéspártiak egyik vezetője Nigel Farage gyakorlatilag végighazudta a kampányt, majd az eredmények ismeretében már azt sürgette, hogy minél előnyösebb gazdasági megállapodást kell majd kötni az Unióval, érezve, hogy hatalmas mocsárba vezette az országot, ahonnan kimászni gyakorlatilag lehetetlen lesz (a várható következményekről kicsit később). 

A népszavazás igazi vesztese - a britek mellett - vitathatatlanul David Cameron, aki pár órával az végső eredmény után kénytelen volt lemondani, a történelembe pedig egyértelműen úgy fog bekerülni, hogy a miniszterelnök, aki néhány 100 ezer szavazat reményében kivezette Nagy-Britanniát az Unióból. Hiába volt ugyanis Cameron a bennmaradás pártiak vezére, a parlamenti választások előtt még ő ígérte meg, hogy győzelme esetén népszavazást kezdeményez a bennmaradással kapcsolatban. Célja ezzel nyilvánvalóan a nacionalista érzelműek megnyerése volt, azonban a felelőtlen ígérgetésnek meg lett a böjtje: egy teljesen értelmetlen népszavazás, amelynek nyertese nincs, csak vesztesei...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.