2016. június 19., vasárnap

FEHÉR KÖNYV A NEMZETI ADATPOLITIKÁRÓL: ENNEK BIZONY LENNE ÉRTELME

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Sepsi Tibor
2016.06.19.


Aki az információszabadság és a közérdekű adatok minél szélesebb hozzáférhető tételének híve, annak manapság ritkán van öröme abban, amit a kormany.hu-n közzétett jogszabály-tervezetek közt talál. Ezért aztán becsüljük meg a kivételt: a héten záródó társadalmi egyeztetésen járt Fehér Könyv a nemzeti adatpolitikáról című tervezet az állami adatvagyon hasznosíthatóságával összefüggésben igen fontos problémákra adna alapvetően jó megoldásokat – csak az a kérdés, hogy ezek a magyar kormányzás és közigazgatás valóságában mennyire megvalósíthatóak.

Az anyagot nem valamelyik minisztérium, hanem a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács jegyzi. Az NHIT az informatikát és hírközlést érintő ügyekben a kormány tanácsadó testülete – jelentőségüket nem kisebbítve, azért amit ők javasolnak, az jóval kisebb valószínűséggel válik valóra, mint amit a kormány tagjai szeretnének.

Ugyanakkor egy hasonló, stratégiai jellegű dokumentumnál még erény is lehet, és a tervezetet áttanulmányozva ebben az esetben az is lett, hogy nem a tárcastruktúrán belüli szereplők készítették. Önmagában pozitív azonban, hogy egyáltalán a kormányzat elé kerül ez a problémahalmaz.

Merthogy azzal, hogy Magyarországon jelenleg nincs – helyesebben alig van – gyakorlata az állami, önkormányzati szervek kezelésében lévő, sokmilliárdos és az informatikai forradalom jelenlegi szakaszában folyamatosan növekvő piaci értékkel bíró adatvagyonnal való tervszerű gazdálkodásnak, valóban komoly lemaradás fenyegeti az országot, de a szavak szintjén az e-gazdaságot fontos fejlesztési irányként kezelő kormányzati gazdaságpolitikát is.

Bár itt nem az egyedi adatigénylésekkel érvényesíthető alkotmányos jogainkról beszélünk, hanem arról, hogy például a meteorológiai alapadatok, a Magyar Közönyben megjelent jogszabályszövegek vagy az ingatlan-nyilvántartási alapadatok hogyan érhetőek el és dolgozhatóak fel piaci vállalkozások által, a tét többek között itt is az állami működés átláthatóbbá tétele...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.