2016. június 24., péntek

FÓKAZABÁLÓK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.06.24.


Felhőtlen, zavar nélküli boldogság tölti el a szívemet, amikor látom, hogy embertársaim bozontos lelkéből mintegy előbúvik a benne rejtező állat.

Egy sajtóipari termék, amely nevében sok nyolcast visel, s ekképp arra szakosodott, hogy mindent és mindenkit mocskoljon, aki, és ami nincs velük a narancsban, kiderítette, hogy Vona káplár fasiszta volna. Úgy tapsikolt ennek, mint aki föltalálta a spanyolviaszkot.

Viszont meg kell adni, adott egy kis nóvumot a dolognak, amikor azt állította, hogy nem simán mezei pocok módján fasiszta ő, hanem „muszlim-fasiszta”. Úgy vélték, hogy ettől valami különös bukéja lesz az egésznek. Persze, értjük az új kontextust: menekültek, terrorizmus, meg a népszavazás.

Mindezt bizonyítandó képpel is szolgált a soknyolcas sajtóipari termék, amely ezúttal nem ábrándos szemű vizslakölkök társaságában mutatja a káplárt, hanem, mintha árnyjátékozna, úgy. Mutogat valamit a szélső ujjaival.

Történet pedig ez szerepel a színházi előadáshoz: „Vona Gábor, a Jobbik elnöke évek óta a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés nem más, mint a “farkasfej”, a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.”

És továbbá: „A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata az iszlám-fasizmus terjesztése mellett az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások elkövetése. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.”

A soknyolcas tehát lerántotta a leplet a Fidesz ellenségéről, magam viszont azon az állásponton vagyok, hogy ki nem szarja le, mit pantomimezik össze a vizslatulajdonos, tökmindegy. A fasizmus az ő mutogatása nélkül is megtelepedett már kietlen honunkban.

Itt van nekünk mindjárt ez az európai láblabda játék, amely mintegy lakmuszként fungál. Mint a drága szomszédomnál is, aki még a magyar-izlandi meccsen, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játék bírája, ekképp fakadt ki a maga nemes egyszerűségében elbődülve: „Befújta a fókazabálóknak az orosz cigány.”

Ez oly szép, oly nemes, hogy elég csak annyi kiegészítést fűzni hozzá, ő az a fennkölt lélek, aki, amikor hazaküldik a munkából, mert épp nincs, sohasem bírja kihagyni az átkozódást, miszerint a dakoták elvették előle a tevékenykedés lehetőségét.

És ilyenből annyi van, mint a rosseb...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.