2016. június 6., hétfő

KITÁRAZÁS JÖN A JOBBIKBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.06.06.


Miután Vona kizáratta Novák Elődöt a párt parlamenti frakciójából és Novák a párt belső szabálya szerint a parlamenti mandátumát is visszaadta, a náci párton belüli leszámolások új fejezetükhöz érkeztek. Novák távozott, de biztosan nem hagyja ennyiben.

A szokásos forgatókönyvek szerint az várható, hogy kölcsönös mocskolódási kampány indul, amelynek során Novák megpróbál minden terhelőt nyilvánosságra hozni Vonáról, Vona pedig igyekszik úgy beállítani Novákot, mint a párt bomlasztóját és ellenségét, akitől már régen meg kellett volna szabadulni.

Az is várható, hogy Novák kilép a Jobbikból, egy másik náci pártot alakít, és magával viszi a tagság egy részét. Vona ezt majd a párt "tisztulásának" nevezi. Vona várhatóan aannak bizonygatására törekszik majd befelé, hogy ez a Jobbik ugyanaz a Jobbik, és Novák hatalomra tört, épp ő akarta megváltoztatni a párt arculatát. Kifelé pedig arra törerkszik, hogy elhitesse, ez nem ugyanaz a Jobbik, mint amelyik eddig volt.

A Jobbik "néppártosodása" arra irányul, hogy Orbánt leváltani képes másik jobboldali erő legyen, a párt eddigi nyílt rasszizmusa, nácizmusa nélkül. Ezért kell megszabadulni a nyílt nácizmus képviselőitől, mert mostantól ez a Fideszhez hasonlóan csak kódoltan jelenik meg a pártban...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.