2016. június 18., szombat

LIBERALIZMUS

TARSKI BLOG
Szerző: Tarski
2016.06.18.


Az egyik közösségi honlapon olvastam a következőket: „Hogy a világ globális (the globe is global, azaz a földgömb földgömb alakú, l. még Skakespeare-nél, a Globe Theatre címszónál), pár száz éve köztudott fizikai tény. Pár évtizede az is kiderült, hogy az internacionalista kommunizmus erről nem tud (a krími tatárok annál inkább), mert a létezett kommunizmus ugyanolyan etnicista volt, mint nemzetiszocialista ikre. Én a globalizáció és az individuális szabadság pártján állok.” Itt most számunkra csak az utolsó mondat a fontos, hiszen itt fogalmazódik meg tulajdonképpen a liberalizmus lényege. Maga a szerző is közismert liberális személyiség, így nyilvánvalóan ezt a politikai filozófiát preferálja. Nekem, mint szocdemnek azonban éppen e két problémával, nevezetesen az egyéni szabadságjogok mértéken felüli kihangsúlyozásával és az ebből következő kozmopolitizmussal van a gondom. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne tekinteném ezeket fontos problémáknak, csak éppen azzal van a bajom, hogy itt azért zárójelbe kerül sok egyéb tényező, mint például a nemzet, aminek függvénye lehet maga az egyéni szabadságjogok is...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.