2016. június 4., szombat

MARAKODÁS

TARSKI BLOG
Szerző: Tarski
2016.06.04.


Holnap Dunaújvároson időközi önkormányzati képviselőválasztás lesz, ami egy újabb Mohács lesz a baloldal számára nem a végeredményt nézve, hanem a régen áhított összefogás tekintetében. Az időközi választás oka az, hogy Gál Roland Fideszes képviselőt gyilkossággal gyanúsították meg, ami miatt önként lemondott képviselői mandátumáról. Ez az új választás pedig ismét felszínre hozta a baloldali pártok közötti rivalizálásból adódó ellentéteket. Történt ugyanis, hogy a DK a 2014-es megállapodás alapján, amikor ott ebben a körzetben a DK-nak volt joga jelöltet állítani, nos, úgy gondolta, hogy most is áll ez a megállapodás és neki van joga ismét jelöltet állítani. Ám ezt az MSZP nem ismerte el, aminek volt is alapja, mert újabb ilyen jellegű megállapodás nem született a két párt között. Sőt, ezt még egy ottani felmérésből származó eredménnyel tetézték, amely szerint az MSZP jelöltje nagyobb támogatottsággal rendelkezik, mint a DK jelöltje. Ebből a félreértésből, vagy inkább félremagyarázásból virágzott ki az a szópárbaj, ami a két párt között a nyílt színen megjelent, és mindketten a másikat vádolták meg a tisztességtelen magatartásuk miatt. Ennek pedig nyilvánvaló következménye volt az, hogy a két párt külön-külön indított jelöltet, ami csak a Fidesz jelöltjének fog kedvezni. Ezzel a húzással gyakorlatilag elrendezték a választás kimenetelét, mert kevés a valószínűsége annak, hogy nem a Fidesz fog győzni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.