2016. június 4., szombat

MIÉRT NEM BUKIK MEG ORBÁN VIKTOR?

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.06.04.


Ha a polgári eredetű egyeduralkodó nem gyalázat vagy más tűrhetetlen kegyetlenség árán, hanem polgártársai akaratából lesz hazájában fejedelem, az ilyet polgári egyeduralomnak nevezhetjük, s az odajutáshoz nem pusztán virtus és nem pusztán szerencse kell, hanem inkább szerencsével párosult ravaszság; azt mondom ezért, hogy ezt a fajta egyeduralmat a nép és az előkelők kegyével lehet elérni.” (Niccolò Machiavelli: A fejedelem)

Orbán Viktor nem nagyon foglakozik olyasmivel, mint a „megbukás művészete, sőt még a kósza gondolatát is elveti ennek a számára oly kellemetlennek tűnő eseménynek. Ha nem így lenne, akkor kevésbé lenne magabiztos és legalább egy kicsit ügyelne a látszatra valamint a törvényességre. A Machiavelli által említett polgártársaink jóvoltából azonban gyakorlatilag azt csinál, amit csak akar. És ő nem kevesebbet akar, mint mindent. Gátlásokról, empátiáról az ő esetében nem nagyon érdemes beszélni, mivel ezekkel a tulajdonságokkal egyáltalán nem rendelkezik.

Nyilvánvalóan végighazudta az elmúlt pár évet. Teljesen világos, hogy amit mond, az nem igaz.” Ezzel a tevékenységgel Magyarországon sokáig hatalmon lehet maradni, csak egy pillanatra sem szabad abbahagyni. Gyurcsány Ferenc szomorú sorsából a jelenlegi miniszterelnök levonta a számára legfontosabb tanulságot, mégpedig azt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad elismernie azt, ha nem mond igazat. Ha egy hazugsága nyilvánvalóvá válik, az számára egyáltalán nem jelent tragédiát. Ha kiderül, mindössze le kell tagadnia, esetleg rá kell fognia másra, meg kell magyaráznia, ha pedig máshogy nem tud megszabadulni a valóságtól, még nagyobbat kell hazudnia. Ehhez megvan benne a szándék, az akarat és a tehetség. Van hozzá pénze, hatalma és legfőképpen jelentős többségben vannak azok a polgártársak, akik hisznek neki.

A látszat fenntartása nem olcsó mulatság, de aki egy ország teljes bruttó nemzeti jövedelmével és hatalmas magánvagyonnal rendelkezik, annak számára ez nem okoz semmiféle nehézséget. Vehet magának közszolgálati tévét, médiabirodalmat, szállodákat, földet, akár még operaházat, csónakázótavat is, ha arra támad kedve. Nem tudja megakadályozni ebben senki és semmi...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.