2016. június 26., vasárnap

ORBÁN ÖRÜL A BREXITNEK

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: nocenz_Ura
2016.06.26.


Na nem annak, hogy a britek kilépnek – így talán kevesebb ellopható pénz jön –, hanem az Európai Unió gyengülésének. Azt hiszi, hogy így majd az ő ízléséhez lehet igazítani az uniót. Ha meg nem sikerül, majd jöhet a Hunxit, amikor már elzárták a pénzcsapokat.
 
Ide a zsét, de nehogy már mi is részt vegyünk a közös gondok megoldásában! – nagyjából így összegezhető Orbán G. Viktor véleménye az unióról. Közvetlenül azután, hogy kiderült a Brexit pártiak győzelme a brit népszavazáson, szokásos pénteki rádiós locsogásában már bőszen migráncsozott és brüsszelezett. Ma aztán a tisztavatón mondott beszédében (hol másutt, mint a budai Várban) gyakorlatilag a Brexitre szavazóknak adott igazat. Olyanokat mondott, hogy egy pillanatig azt hittem, megszállta őt Boris Johnson szelleme.
 
„Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában” – jelentette ki, én meg arra gondoltam: az lenne a rend, ami nálunk van? A mutyi, a korrupció országában? Melyik irányba kell átkelni Hegyeshalomnál, hogy rendezett országutakat, házakat és kerteket lássunk?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.