2016. június 30., csütörtök

SZTÁLIN, A BECSAPOTT CSALÓ

INDEX
Szerző: Ungváry Krisztián
2016.06.29.


Antony Beevor, a híres brit hadtörténész a BBC History című magazinnak adott interjújában Hitler döntését a Szovjetunió megtámadásáról legnagyobb elkövetett hibájának nevezte. Az ügy történeti hátteréről, vagyis arról azonban, hogy milyen szovjet koncepció vezetett ehhez a helyzethez, nem sokat mondott, sőt a szovjet motivációkat egy teljesen hamis félmondattal (amely szerint Sztálinnak nem voltak offenzív szándékai) elintézte. Ennek hiányában az olvasó nem tudja eldönteni, hogy a szovjet felet valójában milyen szempontok is vezették 1939-1941 között. Érdemes-e egyáltalán a békeszerető, mit sem sejtő Szovjetunió és a háborús agresszor Németország ellentétpárját használni?

Ezzel a rövid írással is azt szeretném bizonyítani, hogy "1941. június 22. nem a mit sem sejtő áldozat és a gonosz nácik összecsapása" volt:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.