2016. június 3., péntek

VIDEÓSOROZATOT INDÍTOTT EMLÉKEZETES ELŐADÁSAIBÓL A RADNÓTI SZÍNHÁZ

7ÓRA7 BLOG
Szerző: 7óra7
2016.06.03.


A sorozat hétről hétre felidézi egy-egy korábbi előadás legemlékezetesebb pillanatait. 

A múltidéző sorozat ötletét a Felzengő állomások [Radnóti 30] című könyv januári megjelenése adta, amelynek lapjain a színház elmúlt 30 évadában résztvevő alkotók emlékeznek számukra kedves momentumokra. A kötet történetei - és egyben a színház előadásainak emblematikus jelenetei - az előadásrészleteken keresztül életre kelnek.   

A Radnóti Színház a Bálint András igazgatói tevékenységéhez fűződő, 1985-2015. közötti 30 évadot olyan videósorozaton keresztül idézi meg, amely hétről hétre bővül egy-egy emlékezetes pillanattal.

Az eddig megjelent előadásrészletek között láthatják többek között Takács Katit tarantellát táncolni Ibsen Nóra című darabjában Valló Péter rendezésében, valamint megtekinthetik Eperjes Károly és Gáspár Sándor kettősét Plautus A hetvenkedő katona című darabjának Taub János-féle rendezésében. Jelenleg pedig Martin McDonagh: A kripli című előadásából idéznek fel egy emlékezetes pillanatot, amelyben Kulka János, Szombathy Gyula és Kocsó Gábor a krumplipálinkáról folytat diskurzust...

ITT OLVASHATÓ

2 megjegyzés:

  1. ÜDVÖZÜLÉS
    Én pénzember vagyok hajlandó kamatozású hitelek 2% havonta, a 3000 € 10.000.000 €, mint a hitel ajánlatot, én akkor készen áll minden kategóriákba tartozó személyek , cégek, mindenféle üzleti szervezetek, magánszemélyek és az ingatlan befektetok, adok hitelt nagyon olcsó és mérsékelt árakkal. Akkor keressen meg ma, ha érdekelt abban, hogy ez a kölcsön, forduljon hozzám több információt a hitel folyamat, folyamat, mint a hitelfeltételek között, és kérjük, jelezze a hitelkérelmek a pontos összeget, amit szeretne, és a futamido.

    KAPCSOLAT: leonorcastro605@outlook.com
    KAPCSOLAT: leonorcastro605@outlook.com

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.