2016. július 22., péntek

78 MILLIÓÉRT ÉPÍTIK MEG ÚJRA A HORTHY-RENDSZER ARANYVONATÁT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csepregi Botond
2016.07.22.


1938-ban egy speciális szerelvény, az Aranyvonat vitte körbe az országban a Szent Jobbot az országban, most a Nemzeti Múzeum újraépítteti a vonatot.
 
A Magyar Koronaőrök Egyesülete indította el azt a kezdeményezést, hogy a Szent István ereklyéjét egykor szállító vonatot építsék újra. 1938-ban, az első magyar király halála 900. évfordulójának évében, illetve a nálunk tartott katolikus ünnepségsorozat az Eucharisztikus világkongresszus alkalmából vonattal körbehordozták a Szent Jobbot. Minden nagyobb városban megállt és az érkeztére ünnepségeket rendeztek.
 
Erre a célra épült az úgynevezett Aranyvonat, amelynek később pontos sorsa nem ismert. (Itt egy hosszú videó a szerelvény történetéről, a Facebookon Aranyvonat-építő egyletet is találni.)
 
Így felújítani nem lehet, hanem újat építtet helyette a Magyar Nemzeti Múzeum. A közbeszerzést – tárgyalásos eljárásként – még tavaly novemberben indították el. Ennek kapcsán a 24.hu írt hosszasan az Aranyvonatról. (Amely egyáltalán nem azonos azzal az Aranyvonattal, amely a második világháború végén tűnt el, és amely a magyar államtól, illetve a holokauszt áldozataitól összerabolt kincseket szállította.)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.