2016. július 30., szombat

A KONVENCIONÁLISSÁ VÁLT AKTIVIZMUS GÁTOLJA A VALÓDI VÁLTOZÁST - A MACEDÓNIAI "SZÍNES FORRADALOM" TANULSÁGAI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Bajusz Orsolya
2016.07.30.


Macedóniában idén áprilisban tüntetéssorozat kezdődött. A külön az erre a célre felállított ügyészség feltárta, hogy több mint húszezer ember telefonját hallgatták le (egy kétmilliós országban), illetve választási csalás és vezető politikusokat érintő korrupciós botrányok derültek ki. Ami közvetlenül kiváltotta a tiltakozásokat, az a felelősségre vonás elmaradása volt, mivel Gjorge Ivanov, az elnök mentességet adott 57 embernek, köztük több miniszternek, a miniszterelnöknek, polgármestereknek és magas rangú rendőröknek.

A mozgalomban részt vevők elmondták, hogy a kezdetek óta a tüntetéseknek kialakult egy stabil koreográfiája és vizuális formanyelve: szivárványszínűre festékbombázzák és graffitizik Szkopje épületeit, lassan szinte brand lesz a szivárványos forradalom. Este hat órakor útblokádokat állítanak a belvárosban, majd a speciális ügyészség épülete előtt gyülekeznek tüntetők, akik elindulnak tiltakozásképpen az utóbbi években emelt Disneyland-szerű álklasszicista épületeket szivárványszínűre festeni.

A tüntetés szervezői elmondták, hogy a csúzlit, amivel kilövik a nagyobb festékbombákat, a Szkopjei Egyetem drámaszakának épületében csinálták a diákok és az ott végzettek. Mindenki látta a munkát, a rektor, a dékán, az összes professzor, de a két hét alatt, amibe az óriáscsúzli elkészítése telt, nem tette senki szóvá a dolgot. Körübelül húsz ember kezelte eddig a csúzlit, de sokan csak graffitiznek, vagy festékbombákat dobálnak, vödörből öntik a festéket. Az egyik szervező megjegyezte, hogy háromezer embert nem tudnak letartóztatni. Eddig  két embert helyeztek házi őrizetbe, hatvan napra, de hogy lesz-e további vádemelés, nem tudják.

Szkopjén kívül más városokban is kialakultak tiltakozóakciók: Bitola kapcsán elmondta Gorgi Pulevski, a Movement of Bitola egyik kezdeményezője, hogy a tüntetések a városban is ugyanazon a napok kezdődtek, mint Szkopjében. Először nem festették az épületeket, hanem összecsaptak a rendőrökkel, akik elkezdték verni őket, és az első két-három nap nagyon erőszakos volt. Aztán a parlamenti ellenzéki erő is be akart szállni a tüntetésekbe, és ezért odaküldték a verőembereiket...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.