2016. július 15., péntek

A VÉGÉN RAJTUNK CSATTAN AZ OSTOR

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Bányászbéka
2016.07.15.


Miközben az Egyesült Királyságban már új kormány lépett a posztjáról lemondott David Cameron vezette régi helyébe (és Theresa May kormányfő egyfajta Monty Python-os lendülettel ki is nevezte Boris Johnsont külügyminiszternek), arról talán kevesebb szó esett, miként is élik meg a helyzetet, hogyan látják a jövőt a Brüsszelben dolgozók – magyarok és nem magyarok egyaránt. Bányászbéka korábban már írt egy posztot az unió központjából, most ismét jelentkezik.

„A szavazást megelőző hetekben-hónapokban a Bizottság egy furcsa Titanicra emlékeztetett, amin mindenki meg van győződve, hogy az úristen sem tudja elsüllyeszteni, a „jéghegy” szó pedig tabu, fedélzetről való kidobás terhe mellett tilos kimondani. Nem beszélünk róla. Amiről pedig nem beszélünk, az nincs. nem történhet meg. Ugyan már.
Nem csoda, hogy június 24-én reggel síri csönd honolt a folyosókon. Még munkaidő eleje előtt értem be és rajtam kívül egy brit kolléga volt az egyetlen. 41 éve dolgozik a Bizottságban és megtestesíti az angol gentleman minden pozitív kliséjét. Fekete öltönyében magába roskadva olvasta a reggeli híreket.

Szerinte a Brexit annyi, hogy Európában is felütötte fejét a Trump-szindróma: a globalizáció vesztesei, a lecsúszott fehér kékgallérosok kiáltása volt ez, egy kétségbeesett tiltakozás az őket lenéző és lekezelő nagyvárosi elit retorikája és politikája ellen.

Épp ezért nem is számított igazán, hogy a kampány során mekkora ordas hazugságokkal és csúsztatásokkal manipulálta a választókat mindkét oldal. Ez a választás nem észérvekről szólt. Megkérdeztem, mi lesz most vele és a többi brit kollégával, azt mondta, még fogalmuk sincs.

Úristen, ezeknek tényleg nem volt B-tervük

Miután hónapokig semmit nem lehetett kiszedni a HR-es főigazgatóságból a brit kollégák sorsa felől, miért is kaptunk volna bármilyen felvilágosítást a Brexit másnapján?

Lassan tudatosult bennünk hogy úristen, ezeknek tényleg nem volt B-tervük és most fogalmuk sincs, mihez kezdjenek. Végül kora délután a Tanács, a Parlament és a Bizottság vezetői körbe küldtek egy sablonüzenetet, amiből továbbra sem derült ki semmi konkrétum...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.