2016. július 18., hétfő

ÁLLÍTÓLAG PUCCS VOLT TÖRÖKORSZÁGBAN

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.07.18.


Ügyes gyerek ez az Erdogan. Hazudik, mint a vízfolyás, de azt olyan ügyesen, hogy a fejlett világ lelkesen bólogat hozzá. 
- Merhogy őttet majdnem megpuccsolták.
- Merhogy majdnem le is lőtték repülőstől a picsába. Már a célkeresztben volt kéccer is, elszámolt a végtelenig, mint Csekknorisz, de aztán megúszta.
- A kiiktatására küldött kommandósok pár percet késtek.
- Az utcára vezényelt hívei botokkal foglaltak el tankokat, felpofozták a személyzetet, a tv székházat védő felfegyverzett katonákat hülyére verték anélkül, hogy egyetlen lövést leadott volna bárki. 
Isten ajándéka ez a puccs! - mondta, és akkor egyszer nem hazudott. 
A Boszporusz hídon még ott voltak az elhajigált katonai felszerelések szanaszét, de a török igazságszolgáltatás már ahogy van le lett fejezve. Ez "valahogy" fontosabbnak és sürgősebbnek bizonyult a fegyverek összeszedésénél is. Ez annyira sürgős volt, hogy a "mi történt majdnem" elméletek kiagyalása és nyilvánosságra hozása is két napot csúszott miatta. De a tisztogatás nem állt meg itt, civilek, katonák, a katonai vezetés jelentős része, 6000 ember került őrizetbe az alkotmánybírák, bírók, ügyészek után. Ratyip maga mondta, hogy nem fog megállni itt, mindenhonnan mindenkit kigyomlál aki útban van, vagy a hivatalosan elvárttól másképp gondolkodik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.