2016. július 29., péntek

DEMENCIA ÉS GYÁVASÁG

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
20016.07.29.


A Medián készített egy közvéleménykutatást, mely érdekes, bár váratlannak nem mondható eredményt hozott.
A megkérdezettek 91 százalékának véleménye szerint a magyar kormányra jellemzőek a pénzügyi visszaélések, mely alatt a válaszadók korrupciót, családi összefonódásokat értenek, no meg persze a mutyit, de azok száma sem kevés, akik állami bűnszervezetet és maffiamódszereket emlegettek.
Azt hiszem, hogy érdemes lenne összevetni ezeket az adatokat a Fidesz-szavazók által feltételezettekkel, elképesztő eredményre jutnánk.
Már az magában vicces, hogy a Fidesz-szavazók nyolc százaléka a középosztályba sorolja a miniszterelnököt, és csak 27 százalék a legvagyonosabbak közé.
Ez egybevág azzal a tapasztalatommal, hogy magyarember szelektív vakságban és süketségben szenved, ha a lelke azt követeli, akkor a struccot is libának nézi,de olyan is előfordul, hogy a lótetűt elefántnak látja.
Az is gyakori, hogy belenéz a tükörbe, és a majmot akadémikusként azonosítja.

Tulajdonképpen azon csodálkozom felettébb, hogy az a kilencvenegy százalék, akiknek szilárd véleménye szerint ez egy tolvaj és korrupt kormány, miért tűri ezt el és miért nem billenti alfélen ezt a tolvaj bagázst.
Mintha valaki beinvitálná a felesége szeretőjét a lakásába és menetenként fizetne neki, a tetejébe bemondásra - elképesztő.
Az is érdekes, hogy az a nyolc százalék, aki szerint Orbán a középosztály tagja, hol húzza meg az osztályok határait?
Egyet tudok elképzelni, hogy ezek az emberek együtt járnak vele Grazba, csak a
demencia feliratú ajtón mennek be, nem a szociopátia feliratú ajtón.
Esetleg betegségükkel a magyar egészségügyet terhelik és csak 2022-re kaptak időpontot.
Nekik még van esélyük, hiszen demencia ellen már kifejlesztették a védőoltást, míg Egyeske esetében csak a tüneteket lehet elfedni - másik tünettel...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.