2016. július 26., kedd

EGY POLITIKAI KORSZAK VÉGÉHEZ ÉRTÜNK?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KMH
2016.07.25.


...egy érdekes jelenséget észlelhetünk az Egyesült Államokban és szerintem ennek nyomait már Kanadában is megtalálhatjuk. A ma huszonéves és harmincvalahány éves fiatalabb generáció egyre inkább eltávolodik a politikai centrumtól és valamelyik markánsabb irány felé mozdul el. Ezt elsősorban Bernie Sanders korábbi demokrata elnökjelölt-aspiráns keményen baloldali, szocialista-jellegű kampányában láthattuk. De Ted Cruz, Donald Trump korábbi republikánus kihívója is azzal számolt, hogy a politikai középpártiságnak vége. A Cruz-kampány egykori kampánymenedzsere pusztán 6 százalékra tette azok arányát a republikánus jobboldalon, akik ma még mindig a középpártisággal szimpatizálnak.

És mi történt Kanadában az elmúlt időben politikailag? Láthattuk, hogy a 2015-ös választási kampányban, Justin Trudeau liberális pártja sok szempontból balról előzte meg az eddig karakteresen baloldali Új Demokrata Pártot, az NDP-t. A tavalyi kampányban az NDP az államháztartási hiány ellen kampányolt, szerinte nem szabad úgy elengedni a költekezést, hogy abból deficit keletkezzen.
Ezzel szemben Trudeau liberálisai számára elfogadhatóvá vált egy tíz milliárd dolláros deficit, nem kezelték tabúként a hiány kérdést, amennyiben a plusz költekezés beindítja a gazdaság motorjait.

Tehát Kanadában balra fordult a liberális párt, míg az Egyesült Államokban Hillary Clinton – a Demokrata Párt elnök-jelöltje – szintán át vett számos karakteresen balos ötletet a Sanders-tábortól, annak érdekében, hogy megtartsa a lelkes, fiatal Sanders-rajongókat. Ilyen ötlet – például – egy amerikai Postabank létrehozása. Érdemes megemlíteni, hogy pont ezt szorgalmazzák sokan a kanadai baloldalon is, különösen a postai dolgozók szakszervezetében.

Mindeközben Trump fejére állította a Republikánus Pártot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy egy hosszú, legalább három évtizede tartó korszak végéhez értünk a politikában.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.