2016. július 20., szerda

JOBB ÉLETET SZERETNÉNK MINDANNYIAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Resident Alien
2016.07.20.


Az utóbbi hetekben érdekes vita bontakozott ki a Brexitről, illetve az Egyesült Királyságról, az ott élő magyar és más uniós bevándorlókról. Kiskacsa írása egy héttel a referendum után jelent meg, erre jött válaszul (és kavart némi vihart) bbb posztja, amiről sokan elmondtátok a véleményeteket a kommentekben. Nos, Resident Alien tovább ment és egész posztban fejtette ki véleményét – ez következik most. Még az is kiderül, mi a közös Neumann Jánosban és Cristiano Ronaldóban.
 
„Az elején szeretnék tisztázni egy ellentmondást: mi habzószájú magyarok törtetünk, mégis a semmittevésért kapjuk meg az állampolgárságot, jól értem? Ez egymásnak erőteljesen ellentmond. Lehet valaki törtető vagy semmittevő, de semmiképpen sem mindkettő egyszerre. Abban egyetértünk, hogy a semmittevő egyik országban sem kívánatos.
 
Ha már viszont törtetünk, nem értem, mi ezzel a baj. Jobb életet szeretnénk mindannyian, nem? Nem gondolom, hogy ezzel kiszorítjuk az angolok gyerekeit, elvesszük a jogaikat, mindössze versenyt generálunk (ahogy ők is, amikor külföldre költöznek), amivel őket is arra késztetjük, hogy többet hozzanak ki magukból és ne hatalmasodjon el az „angol vagyok, tehát nekem ez jár” gondolkodás.
 
Az, aki elhagyja a hazáját, hogy egy másik országban próbáljon szerencsét, távol a családtól és a barátoktól, rengeteg nehézséggel néz szembe. Soha nem fogja a nyelvet úgy beszélni, mintha ott született volna, és emiatt, illetve a kapcsolatrendszer hiánya miatt hátrányból indul. Aki mindezek mellett meg tudja állni a helyét, az becsülendő..."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.