2016. július 21., csütörtök

KATASZTRÓFÁT EMLEGET SOROS GYÖRGY - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.07.21.


Az üzletember hétpontos tervet dolgozott ki a menekültválság megoldására, egyben arra figyelmeztet, hogy az uniónak meg kell alkotnia e területen a saját, egységes politikáját, ha el akarja kerülni a katasztrófát. A bevándorlás már eddig is az EU lassú szétesése irányába hatott, amit csak tetézett a Brexit, a tagállamok azonban egyre kevésbé hajlandók együttműködni. Újabb konfliktus fenyeget az unióban Nyugat- és Kelet-Európa között a kiküldetési díj miatt.

Foreign Policy

Soros György hétpontos tervet dolgozott ki a menekültválság megoldására, egyben arra figyelmeztet, hogy az uniónak meg kell alkotnia e területen a saját, egységes politikáját, ha el akarja kerülni a katasztrófát, mert a toldozgatás-foldozgatás nem segít. A bevándorlás már eddig is az EU lassú szétesése irányába hatott, amit csak tetézett a Brexit. Mindkettő nagy lökést adott az idegengyűlölő, nacionalista mozgalmaknak az egész földrészen. Ezek az erők most megpróbálnak felülkerekedni a soron következő megmérettetéseken, így a magyarországi népszavazáson. Ugyanakkor a tagállamok egyre kevésbé hajlandók együttműködni, hogy elhárítsák ezeket a veszélyeket. Ehelyett önös migrációs politikát folytatnak, sokszor a szomszédok rovására. Ez azért nagy baj, mert az átfogó politika nélkül nem maradhat fenn az EU, hiszen bevándorlási nyomás egyre erősödik. A kerítésépítés csak még inkább szétszabdalja a közösséget, sokat árt a gazdaságnak és aláássa az egyetemes emberi normákat.

Soros megismétli, hogy Európa képes volna legalább évi 300 ezer embert befogadni, és ehhez csatlakozhatnának más kontinensek kormányai is. Aki illegálisan jön, az elvesztené a jogot a menedék elnyerésére. Cserében viszont az unió a jelenleginél sokkal nagyvonalúbban támogatná azokat az országokat, amelyekben ezek az emberek – a földrészen kívül – várakoznak. A kérelmeket is ott dolgoznák fel, megfelelő központokban, mégpedig egységes szempontok alapján. Az EU hatékony határvédelmet hozna létre, a szárazföldön és tengeren egyaránt, de ez nem az elrettentést szolgálná. A görög és az olasz haditengerészet közreműködne a bajbajutottak mentésében. Azon kívül végre kellene hajtani a döntést, hogy a két országból 60 ezer embert telepítenek át a földrészre. Újra kellene tárgyalni a Dublin-III-megállapodást, mert jelenleg a terhek elsősorban a periféria államaira hárulnak. A tartós megoldás érdekében évente legalább 30 milliárd eurót kellene fordítani a menekültpolitikára. Ez sok pénznek tűnik, de a Bertelsmann Alapítvány úgy számol, hogy Schengen feladása évi 47-140 milliárdos veszteséget okozna a GDP-ben. Forrásként előbb-utóbb új adót kellene kivetni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.