2016. július 22., péntek

MÉSZÁROS LŐRINC VESZI MEG A LEISZTINGER-SZÁLLODÁKAT

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: nickgrabowszki
2016.07.22.


A B1 blog úgy tudja, Mészáros környezetében tényként kezelik, a felcsúti polgármester tulajdonába kerülnek Leisztinger Tamás szállodái.

Illetve azok nagy része, amelyeket a Jászai Gellért elnökölte Konzum-csoport egyik cége vesz meg. Hogy pontosan hány szállodáról van szó, az a sajtóbeszámolók alapján ellentmondásos: 13 és 19 közötti számok jelentek meg. Abban egyetértenek a tudósítások, hogy Leisztinger nem válik meg a lillafüredi, a szegedi, a hercegnovi és az ausztriai hoteltől.

  • Mészárosról már a tavasszal fölröppent, hogy beszállna a szállodabizniszbe: köze lehetett egy egerszalóki, egy mátraházai és ausztriai hotel megvásárolásához.
  • Májusban megnyitotta szállodáját Óbarokon, s hotelt építene Alcsúton is.
  • Az is fölmerült, amit most forrásunk megerősített, hogy ő áll a Leisztinger-féle szállodákat felvásárló cég mögött.
Ha ez igaz, az úgy lehetséges, hogy Mészáros - valamelyik cégén keresztül, hogy ne kelljen belevenni a vagyonnyilatkozatába - nyílt tőzsdei ügyleteken keresztül jelentős befolyást vagy akár többségi tulajdont szerzett a Konzum-csoportban...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.