2016. július 7., csütörtök

ORBÁN FOLYTATJA A MENEKÜLTELLENES JÁTÉKÁT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.07.07.


Der Standard arról ír, hogy a menekültügyben Orbán Viktor számára csak azok a szabályok érvényesek, amelyeket ő maga állít fel. A népszavazás annak a politikának a része, amelyben a kormány már tavaly tisztességtelen eszközökhöz nyúlt. A középjobbon álló spanyol lap, az El Mundo disznóságnak tartja a magyar népszavazást. Mint írják, világossá kellene tenni Budapest számára, hogy következményei lesznek, ha ilyen módon megsérti a játékszabályokat.

Financial Times

Az EU-ban tapasztalható kihívó magatartás próbára teszi a Bizottság tekintélyét, pedig a testület már eddig is áldozati bárány volt több tagállami politikus szemében. A sortüzet a brit népszavazás nyitotta meg, utána egyes kelet-európai vezetők Juncker fejét követelték. A legfenyegetőbb azonban mindazok számára, akik kitartanak az európai terv mellett, az az, hogy egyes országokban terjed a „nem engedelmeskedem”-felfogás. Az EU a jóhiszeműségen, a jog tiszteletén alapul, és most ezek a bizalmi kötelékek több fronton is szétfoszlani látszanak. A földrész keleti része pl. továbbra is fegyverben van a kvóták miatt, bár azok ügyében nem sok történt, amióta jóváhagyták. Orbán Viktor ősszel népszavazást tart, hogy az unióban „meghallják a nép hangját”. Nem kell aggódnia, győztes ütközetre számíthat. És akkor ott vannak még az engedetlen franciák és olaszok is. Junckernek azonban egyelőre nem kell félnie, mert Merkel kitart mellette. De amikor a tagállamok vezetői a Bizottságot ostorozzák, figyelembe kellene venniük, hogy Brüsszel metafora mindenki számára...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.