2016. július 2., szombat

OSZTOZKODJUNK HORN GYULÁN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.07.01.


Egyik nap, mikor Gyurcsány Ferenc felébredt, nem szállt ki azonnal az ágyból, hanem szemét lehunyva eltöprenkedett a világ dolgain, kiemelten pártja köztudottan sikeres szövetségi politikáján.

Nyakunkon 2018 - töprenkedett,- azt pedig a demokratikus pártok vezetőin kívül mindenki tudja, hogy a Nemzet Megmentőjét csak úgy lehet eltávolítani a hatalomból, ha az összes demokratikus párt egyetlen jelöltet és egyetlen programot támogat.
Ennek belátásához egy etnikailag homogén lakosságú zsákfaluban az általános iskola ötödik osztályáig megszerezhető matematika-tudás is elegendő, de miután Farkas Flórián is hat osztály után lett egyetemi oktató, így nehezen nyomonkövethető, hogy a magyar politikusok képesek-e elvégezni a bonyolult számításokat.
Szövetségesre kellene szert tenni – gondolkodott el a pártvezér, erre talán szocialista barátaim a legalkalmasabbak, akik egyszerű népszerűség- hajhászásból tesznek úgy, mintha nem szeretnének, de talán, ha kedveskednék nekik, akkor megenyhülne az ő szívük.
Ők megdobtak kővel, én visszadobom őket kenyérrel, mint ezt Viktor tanácsolá.
Vagy a Názáreti?
De az is lehet, hogy én mondtam – mélázott el a feltételezés szépségén, majd felkelt, bement pártja központjába, áldást osztott, majd két kitárt karját az ég felé emelve zengő hangon bejelentette: Horn Gyula, ha élne, a DK tagja lenne.
És láss csodát, a saját nyájból még azok sem emelték fel ellene szavukat, akiknek a neves államférfi életében hozzá való iszonyát legjobban talán Harangláb és a kukoricagölödin viszonyához lehetne hasonlítani.
Miután az esemény után egy perccel a reménybeli szövetséges irányából heves megjegyzéseket lehetett hallani Katus néniről, ledér múltat tulajdonítva neki, így kétségtelenné vált: az akció elérte a célját.

Hát igen, nem vitás, akinek nincs semmije a hajdani gazdagság emlékén túl, az őrzi ezt, mint Puch Lászlót a Szocialista Párt.
És most már Horn Gyulát is, mert őt nem adják, ő disznósajt, hogy a régi reklámot idézzem.
Merthogy, ha Horn Gyula élne, sehol máshol nem lehetne megtalálni, mint a Szocialista Párt tagnévsorában.
Horn is Gyula, az új pártelnök is Gyula, mindketten az ősi Gyulák leszármazottai (ld. Tüskevár), míg Ferenc, ugye, legfeljebb egy-kettő van a magyar történelemben, az se túl dicsőséges.
Őszentsége pedig még kétesélyes, mint a Puskás Akadémia – Alsómocsolád rangadó…
Nem adjuk Gyulát, Gyula a mienk, jelentette ki, majd ejtett néhány kedves szót a DK elnökéről, az utolsó pillanatban húzva ki a pedofil és a queer kifejezéseket, valamint mellőzte a langaléta kollega leköpését is.
Ezt Gyurcsány határozott előrelépésként értelmezte és meggyőződése megszilárdult: fognak ezek még a tenyeremből csipegetni, mint liba a háziasszony kötőjéből…
Részben igaza is van, mert ha Molnár Gyula pártjában megengedőleg nyilatkozik a Nemzeti Általános Felelőséről, hát kevesebb ideig maradna pártelnök, mint Gyurcsány a nyolcvan százalékos bizalmi szavazás után...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.