2016. július 6., szerda

SZANYI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.07.05.


Ő a rosszfiú, a vagány, a párt fenegyereke, a kezelhetetlen.Ő az önjáró elefánt a szocialista porcelánboltban, melyben forgolódhat ugyan bátran, mert amit össze lehetett törni, azt már mind összetörték párttársai, de mégis – sokan úgy vélik, hogy mégis extrém a tény mega látvány, hiszen kilóg a keretek közül. Pedig a keretek adottak, az eljárások kifinomultak, a szokások részben a pártállami időből, részben a Nagy Mutyik időszakában nemesedtek elfogadott munkamódszerré, a kamarillapolitika szépségei felülmúlhatatlanok. Ő meg nem bír magával, ügy viselkedik, mintha a nem látná. hogy ez a párt már régen nem az a Párt. Ez a párt ugyan eldobálta a hajdani MSZMP rekvizitumait, de szellemiségéből azért darabideig valamit megtartott, annak ellenére, hogy ez a párt már nem akar a kétkezi dolgozók pártja lenni, hanem láthatólag a kispolgárokra akar támaszkodni. Ezek a kispolgárok – amellett, hogy kicsik – többségükben ostobák is, akik nem ismerik fel saját érdekeiket sem, a megoldást pedig a maffiához való törleszkedésben látják. Tévednek, mint ahogy téved a szocialista vezetés is, mely cselekvési programok írásában és odahajított csontok lerágásában véli felfedezni küldetését, de rettenetesen viszket attól, hogy esetleg meg kellene szólítania a macskapisi és kelkáposzta dialaktikus illatkeverékével illatosított lépcsőházak népét, a falusi zsellért, a panelprolit, a „meghalni sok, élni belőle kevés” birtokméretű parasztot, a szolgáltatásokban reménytelenül és kiszolgáltatottan vergődők hadát.
 
És piszkosul idegesíti, mikor Szanyi a baloldaliságot kéri rajtuk számon, mert lelkük mélyén érzik, hogy amit tesznek, az annak a politikának megtagadása és elárulása, melynek kialakításában a szocializmus utolsó huszonöt évében maguk is részt vettek.
Elárulása a kétkezi dolgozóknak, akik soha nem éltek ilyen kiszolgáltatottan, létbizonytalanságban, mint mostanában.
Elárulása a gyermekeknek, akik előtt még soha nem volt ilyen bizonytalan a jövő, akiket még soha nem skatulyáztak be ilyen kegyetlen következetességgel, mint most, lezárva előttük a felemelkedésükhöz vezető utat.
Természetesen a történelmi szükségszerűség, ugye, meg a körülmények, meg a lehetőségek, meg a világtrend – de azért bizonyos alapelveket nem illett volna feladni.
És ott kellett volna vitézkedni a nép között, nem pedig befogott orral, fintorogva elfordulni, mikor beszart a demokrácia, meg a társadalmi felemelkedés lehetősége...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.