2016. július 6., szerda

SZIJJÁRTÓ FOCICSAPATÁNAK SZPONZORÁTÓL VÁSÁRÓL A KÜLÜGY

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.07.05.


Ha cinikusak lennénk, mondhatnánk, ezért érdemes egy külügyminiszter futsallcsapatát szponzorálni. Így azonban kizárólag Magyarországon intézik az ügyeket, a világ minden pontján korrupciónak neveznék ezt és azonnali lemondásra szólítanák fel a külügyminisztert.

A Porsche Hungária Kft. évek óta a Dunakeszi futsallcsapat egyik főszponzora. Már évekkel ezelőtt azt lehetett olvasni, hogy a Porsche Hungária mikrobuszaival megy Szijjártó Péter kispályás focicsapata az idegenbeli mérkőzésekre.

A Közbeszerzési Értesítő szerint most a Porsche Hungaria Kft. nyerte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tenderét, amelyet protokoll célú autók beszerzésére írtak ki. Ennek eredményeként a Porsche Hungaria Kft. 64 millió forintért 6 darab autót szállít protokollcélokra a minisztériumnak.

Mint közismert, Szijjártó jól fizető minisztériumi állásokba helyezte el a futsallcsapatának játékosait, de a sajtó beszámolt arról is, hogy a csapathoz ömlik a szponzorpénz. A szponzorok azzal a céllal támogatják a miniszter csapatát, hogy állami megrendelés lesz a jutalmuk, vagy valamilyen kedvezményben részesülnek. Aki ebben résztvesz, az kiírta magát a tisztességes üzleti szereplők közül.

Szijjártó, aki maga is ismeretlen forrásokból gazdagodott meg, miután végigjárta a világ legkorruptabb diktatúráit, Orbánhoz hasonló szisztémát hozott létre. Maga a konstrukció is a legpiszkosabb korrupciós szituáció, ahol egyik oldalon befizetik a kenőpénzt, vagy annak megfelelő szolgáltatást nyújtanak, a másik oldalon felveszik a korrupciós állami megrendelésből fakadó pénzt.

Komoly világcégek ilyen nyilvánvalóan átlátszó és primitív korrupciós ügyletben nem vesznek részt, mert lejáratják saját cégüket és az általuk forgalmazott terméket is. A világ demokratikus részén nem kötnek üzletet olyan cégekkel, amelyek korrupciógyanús ügyletekben érintettek. Magára valamit is adó cég nem szponzorálja egy miniszter futball csapatát, aki utána megrendelőként jelenik meg a cégnél. Vagy, ha igen, akkor nem pályáz olyan pénzre, amelyet a miniszter dönthet el...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.