2016. július 21., csütörtök

TÉVHIT AZÉRT DRÁGÁBBAN VÁSÁROLNI, HOGY A DOLGOZÓ TÖBBET KAPJON

IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.07.20.


Pár napja egyik cikkemben azt fejtegettem, hogy a presztízsmárkák igazi ára sokak számára nem elérhető, ezért inkább megveszik a replikákat, hogy valakinek érezhessék magukat. Az egyik kommentelő adta ennek a cikknek a témáját, ugyanis abban a hiszemben él, hogy a kínai gyárban dolgozó munkás több fizetést vihet haza a családjának, ha nem gagyi pólót, hanem márkás pólókat gyárt. Én ezzel vitatkoznék.

Egyre inkább tévhit a kínai kizsákmányolt gyármunkás.
 
2014-ben óránként 1 és 2 euro között található a kínai minimálbér értéke. Ebben az időszakban a visegrádi és egyben a magyar minimálbér 2 euro volt. A Kínai Foglalkoztatáspolitikai Terv szerint a  minimálbért minden régióban évente legalább egyszer emelni kell. A terv szerint évente átlagosan 13%-kal. Akkor merül fel a kérdés, hogy ki keres jobban? A magyar vagy a kínai? Természetesen nem szerencsés egyértelmű következtetéseket levonni, ugyanis számos változót kell még figyelembevenni az összehasonlításnál. Ezt most nem tesszük meg...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.