2016. július 24., vasárnap

TUSVÁNYOS HASZNOS A MAGYAROKNAK

PKP BLOG
Szerző: feher.b
2016.07.23.


Jelentős kelléke már évek óta a magyar közéletnek, hogy a Főméltóságú úr arra jár, és mond pár okosat. A Nyugatnak vége, Keleten van élet, éljen Trump és különben is, az illib-dem. az összes világok lehető legjobbika. Máris világossá teszi egy tudatos polgár számára, hová nem szabad szavazni, ha hisz még a hazája sikerében.

Ami biztos, nulladik lépésként érdemes tisztázni, hogy kivel nem lehetséges a jobboldali politika sikerre vitele: például Orbán Viktorral. A jobboldaliságnak elég sok köze van ugyanis a polgári felelősséghez, az egyéni látásmódhoz, alkotáshoz, tenni akaráshoz, ami nem csak magunkra és a családunkra, hanem a környezetünkre is kiterjed. Aki jobboldali, szeret és tud is értéket teremteni, küzdeni, dolgozni, előre jutni - mindezt pedig lehetőleg a saját erejéből. Ehhez persze olyan államra van szüksége, ami egyenlő feltételekkel állítja a startvonalhoz, de onnantól békén is hagyja. Így jutunk oda, hogy rábízza a hite gyakorlását, pénze elköltését, hálószobája berendezését, vagy éppen politikai meggyőződését. Amíg egy állam erre látványosan nem képes, sőt, minden erejével öli az egyéni kezdeményezésből, saját tehetségből, szorgalomból létrejövő (tehát tőle független) értékeket, addig kb. elmondható, hogy a szemétdombra való a politikájával együtt. És itt érkezünk el oda, hogy mi van, mi lehet helyette, ha ez már nincs...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.