2016. július 17., vasárnap

VALAMI BŰZLIK HUNNIÁBAN

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.07.17.


A lázadást a diktátor ellen Szijjártó Péter terrorizmusnak nevezi, ami felhatalmazná a magyar Erdogánt is a polgári jogok felfüggesztésére.
 
Találós kérdés a magyar demokratikus ellenzéknek: kiről van szó az alábbi idézetben?
 
Mindent egybevetve: ……. nem tartja a helyzetet teljes ellenőrzése alatt. A külpolitikája egy katasztrófa, a belpolitikában az elnyomás erősödik, a gazdaság nem működik rendesen. Megdöbbentő viszont, hogy ennek ellenére továbbra is milyen aktív tud lenni, és élvezi a közvélemény egy széles rétegének a támogatását. És, ha megint azt teszi, amit a múltban mindig, nevezetesen újra ellenségképet kreál, és felszítja a nacionalizmust, akkor túléli (…..) és még erősebb is lesz.”
 
A fenti idézetet a Neue Zürcher Zeitung szombati on-line kiadásában megjelent interjúból ollóztuk, amely Udo Steinbach egyetemi tanárral készült, aki az iszlám tudományok professzora, 1973 és 2006 között a Közel- és a Középkeleti Tanulmányok Központjának igazgatója volt a Marburgi Egyetemen (Németország).
 
A kérdésünk tehát a magyar demokratikus ellenzékhez: vajon kire vonatkoznak a professzor állításai?
 
Nem. A professzor nem Orbán Viktorról beszélt. Bár szavai valóban teljesen ráillenek a magyar Erdogánra. Steinbach professzor Recep Tayyip Erdogan török elnökről beszélt, aki ellen szombatra virradóra sikertelen puccsot kísérelt meg a török hadsereg egy része. (Az első kipontozott helyen Erdogan neve, a másodikon a puccs szó volt az eredeti szövegben.)
 
És még egy tanulságos, a magyar demokratikus ellenzék figyelmébe ajánlott megállapítás a professzortól arra a kérdésre, lehetséges-e, hogy a puccs megrendezett volt:
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.