Szerző: Török Mónika
2016.07.27.
Ennek én vagyok a vezetője.
Ez az ország persze előtte is volt, sőt, még azelőtt is, ezért kellett egy kicsit tornáznom, sok idő is volt, mire megszüntettem minden hülyeségét – és még nem értem a végére. Hiába, sok idő alatt sok marhaságot csináltak itt a generációk, alig győzöm kézhez szoktatni. Ül, jó kuty, illetve jó ország. Jutifali. Kuss. Helyedre. Ilyenek.
Na most az van, hogy kivettem a malacperselyből pár garast. Kellett, na. De most hiányzik onnan, és totál gáz lenne, ha kiderülne. Hogy venné már ki magát, még a végén odalenne a tekintélyem.
Első lépésben basszuk földhöz a malacperselyt, majd fogjuk rá a Gyuszira, mert az olyan csávó, hogy mindent földhözbasz. Mindenki el fogja hinni, hiszen én mondom. Aztán plakátoljuk tele az országot azzal, hogy a Gyuszi ilyeneket basz a földhöz.
Oké, megvolt, lépjünk.
Akkor is ki kell fizetni valamiből a bejárónőt/takarítónőt/háztartási alkalmazottat/cselédet. Közalkalmazottnak mondják őket itt nálunk, az országomban, de majd elmúlik, kis borogatás, tea, aszpirin.
Viszont addig itt nincs mese, ki kell fizetni, különben kilép a gangról. Bár már kitaláltam a szociális temetést az ilyeneknek, na mindegy.
Megmondom Rózsibácsinak és Józsinéninek, hogy rettenetes nyomás nehezül rám, nem fog menni, hogy nálam háztartási cseléd stb. legyen. Sajnálom, ez van. Viszont, mert nem akarok kibaszni vele, másmilyen struktúrában azért megoldhatjuk, hogy legyen valamennyi kes, okosba, na.
Hívjuk az ő munkáját például máshogy. Mindenki jól jár, hehe, jól kibasztunk a nadrágos, öltönyös népnyúzókkal meg a komenistákkal, meg bárkivel, aki erre jár, mindegy...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.