2016. július 18., hétfő

VIGYÁZÓ SZEMETEK ANKARÁRA VESSÉTEK!

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.07.18.


Itt is prezidenciális államforma készül, melyben a szent koronával a fején, a várban székelő Orbáné, a mi Erdoganunké lesz a korlátlan hatalom.

Törökország Magyarország barátja és stratégiai szövetségese és Magyarország szolidáris a Törökországban demokratikusan választott kormánnyal és a török elnökkel is” – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a törökországi katonai puccs hírére reagálva még szombaton. A magyar külügyminisztériumnak és a magyar kormánynak azóta egy szava sincs arról, hogy a „barátaink” vérfürdőt készítenek elő, és az egyébként is romokban heverő török demokráciát a puccsban megerősödött Erdogan elnök fényes nappal készül a vérpadra vonszolni. Politikai száműzetésbe kényszerített ellenfele kiadatását követeli az Egyesült Államoktól, 3000 bírót és ügyészt mozdított el a posztjáról még a puccs reggelén, és soha nem látott tisztogatásba kezdett a hadseregben, valamint a parlamentben a halálbüntetés visszaállítását készül javasolni.

Azt persze már korábban is tudhatta a magyar külügyminiszter, hogy Erdogan súlyos bűncselekményeket követett el a szólás- és sajtószabadság ellen, hogy ellenzéki újságokat tiltott be, hogy szerkesztőségekre küldte a rendőreit, hogy maga alá gyűrte a török vállalkozókat tömörítő szervezeteket, betiltotta az ellenzéki tüntetéseket, a hadsereg bevetésével véres megtorló akciókat hajtott vége a kurdok lakta területek civil lakossága ellen, hogy hatalma megerősítésére használja a török nacionalizmust, hogy német televíziós humoristát perel, amiért bírálni merészelte, hogy Erdogan egyre inkább megsérti a szekuláris állam alapelveit, a politika jármába hajtja az igazságszolgáltatást, egy korlátlan hatalmú elnöki rendszert akar létrehozni a hazájában, a demokrácia helyett egy iszlám diktatúrát...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.