2016. augusztus 15., hétfő

A MAGYAR KONYHÁNÁL CSAK A MAGYAR ELLENZÉK JOBB

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.08.15.


A magyar konyha világhíres, még ha ezt a világ nem is tudja róla. Pont úgy, ahogy a magyar ellenzék, amelynél nincs jobb a földkerekségen. A magyar konyhában van a pörkölt, meg a rántás, a lecsó, meg a lángos. A Gundel palacsinta már egy kicsit necces, mert a Soros áll mögötte. Viszont az MSZP és a DK – vitathatatlanul marha jók –, ellenben az LMP – valljuk be – maga a tökély. A Jobbik még hezitál, hogy hová álljon: a pörkölt vagy az orosz pirogi mellé, de a Gundel palacsinta, az ki van zárva. Tudjátok miért.
 
Egy szó, mint száz: vannak nagy dolgok, amik nem számítanak, meg kicsik, melyeken a világ sorsa dőlhet el. Ilyen például az, hogy az LMP hadat üzen a mobil átjátszó tornyoknak. (A párt honlapja szerint.) De persze az MSZP sem rest, mert újra népszavazást kezdeményez, ha a kormány vasárnap délután megadóztatja a szupermarketeket. Már maga a bejelentés is megrázta a Fideszt, hiszen közismert milyen hatékonyak a szocialisták, ha népszavazásról van szó. Egyszer már elérték, hogy a vasárnapi egész napos nyitva tartásról kezdeményezett népszavazásuk helyett egy kvóta-népszavazást kapjunk az arcunkba.
 
A hebehurgya MSZP meg az alig dekódolható LMP mellett – hála a magasságok Ferinek – van egy olyan párt, a titokzatos DK név alatt, amelyik határozottan és egyértelműen fogalmaz, amikor 10 pontban foglalja össze, hogy mi a bánatos francot is akar. Mindjárt az első pont annyira világos, hogy olvasni csak erős UV védelemmel ellátott napszemüvegben ajánlatos, mert szó szerint így szól: „CSAK BÉKÉS RENDSZERVÁLTÁS ÉS KORMÁNYVÁLTÁS KÉPZELHETŐ EL (ez így csupa nagybetűvel) nem lehet Alkotmányon kívüli eszközökkel, erőszakkal nekimenni az országnak és a hatalomnak.”
 
Ok. Ha nem, hát nem. Akkor maradnak az alkotmányos eszközök. A jól bevált parlamenti választások, a leleplező interpellációk, meg a napirend előtti vitriolos kérdések, a nagy ívű évértékelők, meg a felkavaró villámcsődületek. Ja, és a tüntetések, továbbá az aláírásgyűjtések, amelyek mind-mind együtt, de külön-külön is hányszor, de hányszor rázták már meg az orbáni diktatúra homokra épült kártyavárát az elmúlt fél évtizedben, ha nem vettük volna észre...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.