2016. augusztus 16., kedd

A NAGY, DÖBBENETES SOROS-LELEPLEZÉS

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.08.


Miután két napja a Soros György által alapított Open Society Institute szervereit vélhetőleg a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampányának ártani kívánó orosz hackerek feltörték, világszerte elindult a hozzájuk kapcsolódó, nemzetközi jobboldali és szélsőjobboldali médiumokban a nagy Soros-leleplezés. Mielőtt mi is beszállnánk a játékba, nézzük meg, mit nem tartalmaznak a papírok.

Például nem tartalmazzák, hogy Magyarország kormányát meg akarta volna buktatni Soros György és az OSI. És nem tartalmazzák azt sem, hogy az alapítvány magyar ellenzéki pártokat finanszírozna. És az sem derül ki a dokumentumokból, hogy az elmúlt években akár egyetlen nagy ellenzéki tüntetés szervezői pénzt kaptak volna, persze ezt komolyan senki nem gondolhatta egy pillanatra sem. Illetve valójában nevetségesen alacsony támogatási összegekről van szó.

A “megdöbbentő leleplezések” sorát a mandiner.hu nyitotta meg. Azzal az állítással, hogy 14 millió forintot nyert a 444.hu egy OSI-s pályázaton (speciel ez egy olyan pályázat volt, ami nyilvánosan meg volt hirdetve). A Mandiner szerint ez egy eddig nem ismert tény volt, amit elhallgatott a 444 az olvasói elől.

Csakhogy 2014-ben az akkor még Fidesz-pártlap Magyar Nemzet kérdésére Uj Péter a 444.hu főszerkesztője elmondta, hogy nyertek ezen a pályázaton.

Kisebb költségvetésű, 50 ezer dollár alatti támogatási összegű kategóriában, egyetlen alkalommal pályázott a Soros György által alapított Foundation Open Society Institute-nál a 444.hu – tájékoztatott megkeresésünkre a hírportál főszerkesztője. Uj Péter közlése szerint a Civil újságírás projekt nevű támogatást egy konkrét alkalmazás, a 14! névre keresztelt „választásfigyelő” mobilalkalmazásuk kifejlesztésére kapták és használták, a projekt éppen most, májusban zárul...

Bár mondhatjuk, hogy a 444 feltüntethette volna az alkalmazáson, hogy azt az OSI támogatja, de ez csupán hiba, nem bűn, ugyanis semmi izgalmas nincs a sztoriban. Ha végignézzük a cikkeket, amiket az alkalmazás kapcsán írt a 444.hu, igazából semmit nem találunk (itt lehet csemegézni). Ha így próbálta meg Soros György megbuktatni Orbánt, rossz lóra tett.

Ennél izgalmasabb kérdés, hogy miért nem dobott a Mandiner egy emailt a 444.hu szerkesztőségének, vagy ejtett meg egy google-keresést, mielőtt a nagy leleplezés-projektbe belekezdett.

A nagy leleplezésre persze nem csak a Mandiner csapott le, de a 888.hu, a Pestisrácok.hu és az atv.hu is...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.