2016. augusztus 15., hétfő

A SOHA VISSZA NEM TÉRŐ BALATONI NYÁR NYOMÁBAN - ÍGY NYARAL A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR

HELLO MAGYAROK! BLOG
Szerző: Mórocz Ági
2016.08.14.


Már két hónapja volt, hogy bosszantottam a kollégákat a visszaszámlálásommal - tudtam, hogy nagy dobás lesz ez a vakáció. Egyrészt még is csak három hétről beszélünk, távol a munkámtól, másrészt már kezdtem unni a KFT: Balatoni nyár című szuperslágerének dúdolását, és ezt lefordítani a mi világnyelvünket nem beszélők számára. (“Élveztük mennyire jó ez a sablonos helyzet” vagy “mert ilyenek a kék szemű lányok”… Túl sok kérdést vetett fel másokban.) Aztán elérkezett az én időm és úgy döntöttem, hogy - ha nem is egy csillagkapu segítségével - egy Suzukival elrepítem a külföldi barátnőmet abba a bizonyos másik dimenzióba, ahol gyermekkorom emlékezetes nyaralásait töltem. Avagy megmutatom neki milyen is az a Magyar Riviéra.

Valójában utálom ezt a kifejezést. Nincs Magyar Riviéra. Balaton van. Vagyis: BALATON. Így, csupa nagybetűvel. Nagyjából négy éves koromtól törnek fel az első emlékképek. Van benne egy Trabant, szigorúan bugyikék. Fülembe süvítő szél a résnyire lehúzott ablakon. Egy piros ház és a hozzá passzoló dohos szag. Paradicsom a kertben, szigorúan harapva, hogy spricceljen mindenfelé (nem is ehettem, csak fürdőruhában). Aztán ott van még a menekülős tánc a darazsak elől, és az éveknek tűnő séta, amíg leértünk a partra.
 
Dobbantsunk is gyorsan 6-8 évet. Tegyük fel, hogy már vállalhatóan tudok enni, és nem kell félmeztelen vagy fürdőruhás étkezéseket beiktatni (nem). Jöjjenek a jó iskolás évek, azok az üdülőtelepek, amit mai szemmel inkább luxus koncentrációs tábornak neveznék. Az osztály felszáll a vonatra, anyu gondosan becsomagolt májkrémes zsemléje (szigorúan szalvétába, különben mi tapadna rá?) előkerül. A belerejtett egy szelet paradicsom megfelelően feláztatja a zsömlét (egyen a gyerek zöldséget is!) és csak bámulunk ki az ablakon. Mert volt az a pillanat - az az egy -, amit el kellett kapni. Az első pillanat, amikor meglátod a Balatont és az egész osztály extázisba kerül a vonaton!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.