2016. augusztus 5., péntek

ÁGH PÉTER IS BELEKEVEREDETT A VIZOVICZKI ÁLTAL IRÁNYÍTOTT MAFFIA-BIRODALOM ÜGYEIBE?

A BETŰ SZABADDÁ TESZ BLOG
Szerző: kameszka01
2016.08.05.


Egyre több a kapocs a Vizoviczki-birodalom és a Fidesz–KDNP között, ameddig ezekre nem kapunk magyarázatot addig kijelenthetjük, hogy Magyarországot egy maffiakormány irányítja.
Néhány napja kiderült, Vizoviczki László több úgynevezett „megabulit” tartott, ezeknek az eseményeknek a fővédnökségét elvállalta többek között Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, illletve Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere is. A napokban kiderült az is, hogy Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó Clubinfo.hu is támogatta az Emmi Fellélegezhetünk elnevezésű kampányát. Kiderült az is, hogy a kampány lebonyolítója a Plan B Media volt, a cég társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője Woth Márton, aki Gulyás Gergellyel és Loppert Dániellel megalapította a Fidesz ifjúsági tagozatát.

Woth egészen biztosan személyesen is ismerte az alvilág urát, üzleti kapcsolatban állt a diszkócsászárral. Ezt bizonyítja az a telefonlehallgatási jegyzőkönyv is, amely szerint Woth azt mondta Vizoviczkinak, hogy beszélt „azzal, akivel kellett”, a titokzatos, meg nem nevezett illető számára „elfogadhatóak a feltételek”, megnézik azt, hogy mire van jogköre, és ennek tekintetében milyen fegyvernemet kell kiválasztani. Érdekesség, hogy ez a 2012-es beszélgetés pár nappal azelőtt történt, hogy Vizoviczki és Kubatov találkozott. Woth azonban sajtómegkeresésre reagálva azt állította, hogy a találkozót nem ő szervezte meg...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.