2016. augusztus 11., csütörtök

AZ IGAZGATÓ HA FEJLESZT, NEM KELL A MINISZTÉRIUMNAK 1-3. RÉSZ

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.08.10.

1. rész

Tény: Magyarország egyre inkább az Európai Unió legelmaradottabb térségei közé tartozik, a befektetőknek még mindig nem javasolt ország vagyunk. Nem, ma nem a központi korrupcióról lesz szó, ennek kapcsán, hanem arról, hogy sem az államnak, sem pedig a minisztériumoknak nem fontos a fejlesztés, erre pénzt nem áldoz, a fejlesztéssel foglalkozó szakembereket nem becsüli meg, és amint lehet, le is váltja őket, annak érdekében, hogy a vidéki térségek elmaradottsága konzerválódhasson.


Cinikusan azt mondhatjuk: talán a sötétség elterjesztése lehet a cél, melyet az oktatással kezd a kormány....

ITT OLVASHATÓ

2. rész


Az az iskola, aki a technikai-, technológiai fejlesztések terén nem tud lépést tartani a gazdasági haladással, menthetetlenül lemarad. Adott egy, a minisztérium által, pályázat benyújtása nélkül kinevezett igazgató, akin túlhaladott mára már a technikai fejlődés. És adott egy érvényes pályázatot benyújtó olyan igazgató-jelölt, aki bevezette és meghonosította az iskolában ezt a fejlődési szintet és irányvonalat. A minisztérium úgy döntött: a fejlesztéssel foglalkozó igazgatójelölt pályázatát indoklás nélkül elutasítja....

ITT OLVASHATÓ

3. rész


Az iskolák bárminemű fejlesztést, illetve programot bevezetni szinte kizárólag pályázati pénzekből tudnak. De mi történik akkor, ha a pályázatokat író és megvalósító igazgató-jelöltet indoklás nélkül a minisztérium eltávolítja a posztjáról, helyette olyan igazgatót jelöl, aki a pályázatírást nem ismeri? Hogyan tudnak gyermekeink sikeresen felkészülni megfelelő és most már egyre inkább elvárt előképzettség hiányában a főiskolai-, egyetemi felvételikre? Ki fogja felkészíteni egyáltalán a gyermekeinket, ha inkább felmondanak a pedagógusok a minisztériumi önkény következtében?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.