2016. augusztus 21., vasárnap

AZ MEG UGYAN KIT ÉRDEKEL, HA AZ ORSZÁG MARADÉK, ÉRTÉKTELEN 95 SZÁZALÉKA A FEUDALIZMUS KORÁBA TRAPPOL VISSZA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.08.21.


Miután szerencsésen túl vagyunk a Fidesz háztáji ünnepén (kisajátítás útján lett fideszes, mint minden más) és a sportolók megnyerték Orbán Viktor nyolcadik aranyérmét az olimpián, mindjárt kezdődnek a szorgos hétköznapok.

Hétfőtől jönnek a Fidesz aktivistái, hogy elmondják nekünk, miért is kell október másodikán arra szavaznunk, amire a főnök szeretné, hogy szavazzunk. Miután eddig sem engedtem be szektásokat a saját lakásomba, ezután sem áll szándékomban. Teljesen önállóan is el tudom dönteni, hogy óhajtok-e szavazni és amennyiben igen, akkor mire. Azt viszont kifejezetten zaklatásnak veszem, ha az otthonomba próbál benyomulni a kormánypárt, ezért aztán biztosan nem fogom aprósütivel várni a lelkes hírhozókat.

Tudom persze, hogy nem az én sütim inspirálja a mindenbe beleugató párt aktivistáit a látogatásra, hanem egyrészt ki akarják tölteni a kis házi kérdőívüket (puszi Kubatov Gábornak a homlokára. Egy szívlapáttal), amiből aztán pontosan tudni vélik, név és lakcím szerint ki támogatja őket és ki az ellenség. Másrészt némi nyomásgyakorlásra is remek ez a háztól-házig projekt, mert csak megrémül a paraszt, ha két dalia egy noteszbe irkálja a nevét, lakcímét és mellé pöttyinti a jelet, hogy a házigazda Orbán Viktoros pólóban tessékelte be, vagy egy gereblye nyelét markolászva tessékelte ki őket. Ezt megcsinálták a választás előtt is, azzal sem tudtak különösebben meghatni.

A magam részéről jelzésértékűnek tartom azt a tényt, hogy a Fidesz közösségi oldalára kizárólag Lázár János agitprop dumája került fel, mintegy összefoglalva az egypártrendszerű illiberális unortodoxia eszmeiségét. Ennek alapján immár bizonyos vagyok abban, hogy Lázár nem azért hordott össze annyi szemét dumát Hódmezővásárhelyen – meglovagolva a nemzeti ünnepet – mert átmeneti tudatzavara támadt az elfogyasztott házi tablettásbortól, hanem mert ez a cél. Akkor is, ha jelen állás szerint mást hazudik a kormány színe-java-virága...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.