2016. augusztus 7., vasárnap

BELETÖRÖLTE A LÁBÁT A KÖZTÉVÉ AZ OLIMPIAI ESZMÉBE

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.08.07.


Ez a mostani gyalázat még az eddigi hírhamisításoknál is szégyenletesebb. Annál is aljasabb, mint amikor a kormány ellen tüntető több tízezres tömeget néhány tucatnyi lézengőnek hazudták. 
 
Ezúttal az olimpiát sikerült beszennyezni.

A 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamát a 18 éves Yusra Mardini nyerte. Nem szír színekben, ami normális üzemmenetben természetes lett volna, hanem a menekült válogatott tagjaként. Yusra Maridin ugyanis menekült. Társaival együtt úszva menekült a tengeren.

Knézy Jenő riporter(?) most meg sem említette a nevét. Sem a versenyzők felsorolásakor, sem pedig az eredmények ismertetésekor. Mintha ez a 18 éves szíriai lány nem is létezett volna. Knézy riporter (?) azt sem közölte a köztévé nézőivel, hogy a lány a menekült válogatott tagjaként indulhatott az olimpián.

Volt már ilyen Magyarországon. Ötvenes éveknek hívták azt az időszakot, és a hatvanas évek elejére is átnyúlt.

Nagy fekete autók, éberség. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

Egy történet ebből a világból.

Amikor a hatvanas évek legelején a Real Madrid egy barátságos meccsen a Vasas ellen futballozott, a spanyolok, legalábbis a magyar újságok összeállításai szerint, mindössze tíz emberrel léptek a pályára - a Puskás nevű, tízes számú mezt viselő játékost ugyanis, valamiért elfelejtették megemlíteni az akkori magyar lapokban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.