2016. augusztus 11., csütörtök

ÉN, A FELTALÁLÓ

VIKTORIÁNUS BLOG
Szerző: viktorianus
2016.08.11.


Én, amikor feltalálok valami olyasmit, amihez nem értek, azt mindig a két haverommal teszem. Ők sem értenek hozzá, de közösen feltalálni jobb.

Amikor pedig már feltaláltam valamit, akkor a bejegyzett találmányt mindig átadjuk a két haverommal közösen alapított cégnek. Amikor már ezzel is megvagyunk, akkor én rendszerint az így létrejött cégben meglévő tulajdonrészemet eladom. A két haveromnak. Ők persze annyira jó fejek, ők pedig eladják nekem az ő részüket.

Namármost. Amikor már itt tartunk a találmánnyal, akkor a két haverom felesége, és az én gyermekeim anyja szokott találni a Kasmír-szigeteken egy kis céget. Ez a cég nem nagy - éppen akkora, ami még kényelmesen elfér egy normálisnak nevezhető postaládában. Ennek a cégnek van egy vezetője, Mrs. Columbo. Nagyon jól vezeti a céget, még soha nem érkezett rá panasz. Ezt a kis céget szoktuk megkérni, hogy alapítson már a festői Sombrero-ban egy leányvállalatot, mely létrehoz egy fiókcéget hazánkban is. Legutóbb pl. a MyBrahi Kft-t. Ennek a cégnek a magyarországi ügyvezetője az egyik haverom sógora szokott lenni, aki nagyon ért a hordóellenőrzéshez. Tulajdonképpen piacvezető hordóellenőrző cége van - jelenleg csak ő ellenőrizhet hordókat hazánkban, mert a kiírásnak csak ő felel meg. A felesége pedig egy kis Bt-t üzemeltet, mely egy családi vállalkozásként működő kis reklámügynökség. Jelenleg éppen kék korszakukat élik, de ennek nincs jelentősége a találmányom szempontjából...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.