2016. augusztus 17., szerda

HÉT KORRUPCIÓGYANÚS ÜGY, AMIKBE ROGÁN ANTALNAK RÉGEN BELE KELLETT VOLNA BUKNIA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Rádi Antónia
2016.08.17.

 
A fideszdrukkerek körében sem különösebben népszerű. Nevét több mint tíz éve emlegetik zavaros ügyekkel összefüggésben. Politikai karrierje mégis töretlen – eddig legalábbis. Vajon miért? Vajon így marad-e? Rogán Antal titkát próbáljuk megfejteni, s arra jutunk: a támadható ember nem rossz az erős pártvezetésnek, ellenkezőleg. A legújabb fejlemény a feltaláló-mutyi, de korábban is volt már legalább hét olyan ügye, amikbe egy jogállamban belebukott volna.

Ellenzék hiányában továbbra is a fideszes belharcok, a másodvonal háborúskodásai szórakoztatják a közvéleményt. Amikor az oligarcha-háború csatái éppen nem szolgáltatnak elegendő izgalmat, kiújul a másodvonal harca, amit a két Orbán személye körüli miniszterről Rogán-Lázár hadviselésként szokás emlegetni.

Hogy miért soroljuk a dél-alföldi Lázárt is érintő kínos sztorik közé például a borsodi erős ember, Mengyi Roland Voldemort-sztoriját? A 168 Óra cikksorozata szerint Mengyi aktívan részt vett egy szociális szövetkezettel kapcsolatos korrupciós ügyben – ráadásul a lap által megszerzett lehallgatási jegyzőkönyvek a 168 óra szerint Lázárra is utalnak.

Lázár nagyon is aktív az északi megyében, főképp Tokaj-hegyalján, ahol családjának szőlői is vannak. Erről az Átlátszó cikkeit itt és itt olvashatja. Lázárék szőlői Mádon találhatóak, a szomszéd faluba, Rátkára valósi Lázár barátja, Spéder Zoltán, az az oligarcha, aki eddig a legtöbb kokit és sallert szenvedte el a kormányzattól, amely korábban felemelte és istápolta.

A családon belüli hadviselés lehetősége Kövér László házelnöknek is eszébe juthatott, legalábbis ezt súgták a Népszabadság informátorai...

Rogán-mutyik 1. – informatika és környéke...

Rogán-mutyik 2. – a Kulcsár-ügytől a fővárosi közbeszerzésekig...

Rogán-mutyik 3. – Pasa Park...

Rogán-mutyik 4. – milliárdok a szomszédba...

Rogán-mutyik 5. – belvárosi ingatlanügyek...

Rogán-mutyik 6. – a Portik-vallomás és a Vizó-kapcsolat...

Rogán-mutyik 7. – a  letelepedési kötvényüzlet...

...A Fidesz mechanizmusát belülről ismerők régi mondása, hogy Orbán már csak dacból sem engedi el bizalmasait csak azért, mert támadások érik őket. Ráadásul nagyon is egyezik a kormányfő érdekeivel, hogy a két legerősebb második ember, a két lehetséges konkurencia ne érezze magát egisztenciális biztonságban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.