2016. augusztus 20., szombat

HOGYAN LÉGY DIGITÁLIS NOMÁD?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.08.20.


Szerintem a legtöbben legalább egyszer eljátszottunk már a gondolattal, hogy milyen lenne olyan munkát végezni, ami nem köt helyhez, amit bárhol a világban végezhetünk – és ha ez megvan, akkor nekivágni kicsit (vagy nagyon) a világnak. Persze a legtöbben maximum a gondolatig jutunk el, viszont vannak, akik meg is valósítják az álmukat. Közéjük tartoznak a digitális nomádok, akiknek a technológiai fejlődés tette lehetővé ezt az életmódot.

Rengeteg különböző kezdeményezés van a világban, az egyik ilyen a Digital Nomad DNX mozgalom. Ennek az alapítójával, Felicia Hargartennel készített interjút a momondo utazási oldal, és mert nagyon érdekel a téma, és így, a nyár végén az utazás amúgy is benne van a levegőben, gondoltam, talán nektek is érdekes lehet, ha pár izgalmas részletet kiemelek a beszélgetésből (amit teljes egészében itt olvashattok el).

Érdemes persze azzal kezdeni, hogy miben különböznek a digitális nomádok a hátizsákos utazóktól, vagy a világkörüli úton lévőktől? Elsősorban abban, hogy ők lassan mozognak, és ahol megállnak, ott megpróbálják felvenni a helyiek életritmusát, és persze komolyan dolgoznak.

A digitális nomádokat három csoportra lehet osztani: vannak a szabadúszók (ők azok, akik több ügyfélnek dolgoznak és tulajdonképpen a munkaidejüket értékesítik), aztán a vállalkozók (akik eladható terméket, szolgáltatást fejlesztenek és kínálnak), végül az alkalmazottak, akik klasszikus értelemben vett munkavállalók, csak éppen nincsenek helyhez kötve.

Mi kell ahhoz, hogy valaki digitális nomád legyen?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.