2016. augusztus 7., vasárnap

HOSSZÚ KATINKA VILÁGCSÚCCSAL OLIMPIAI BAJNOK

GÉPNARANCS - SPORTNARANCS BLOG
Szerző: Gépnarancs
2016.08.07.


Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.

Hosszú pályafutása első ötkarikás érmét szerezte, míg a magyar csapatnak – Szász Emese párbajtőröző után – ez volt a második aranya az első napon Rióban. Ez Magyarország 170. olimpiai bajnoki címe.

A Vasas ötszörös világbajnok versenyzője az előfutamban még csak 15 századra megközelítette a címvédő kínai – Rióban már délelőtt “elvérzett” – Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordját, a fináléban azonban már sikerült neki a történelmi időeredmény.

Hosszú kiválóan rajtolt, pillangón már az első hossz végén magabiztos előnnyel vezetett. Háton a várakozásoknak megfelelően könnyedén végérvényesen ellépett a mezőnytől, azaz innentől kezdve gyakorlatilag csakis az órával, a fennálló világcsúccsal versenyzett. Mellen az egész uszoda a levegővétel ütemére bíztatta, a gyorsra közel öt és fél másodperccel a világcsúcs részidőn belül fordult.

A kínai korábbi rekordjának sarkalatos pontja éppen az utolsó úszásnem volt, hiszen a londoni játékokon az utolsó 50 méteren jobb időt úszott, mint a férfi győztes amerikai Ryan Lochte. Hosszút korábban rendre ezen a szakaszon “győzte le” az a bizonyos televízióban, illetve a helyszíni kivetítőn látható vonal, amely a világcsúcsot jelzi. Ezúttal nem így történt: a 27 éves magyar csillag – a tavalyi kazanyi vb-n megfogalmazott álmát valóra váltva – több mint két másodperccel múlta felül a szám eddigi legjobb eredményét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.