2016. augusztus 17., szerda

HUNGARISTA ÜZENET AZ ÁLLAMI TÉVÉBEN

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.08.17.


Orbán Viktor tizennégy évvel ezelőtti beszédére épít az olimpiai csatornákon vetített klip.

Az m4 és m5 állami televíziós csatornákon, a gyakorlatilag folyamatos kormánypropagandát megszakító olimpiai közvetítések között, augusztus 16-án, kedden déjà vu érzésem támadt. Dobok tompa hangjai ütemére, egy kivehetetlen szövegű dallal kísért, élsportolóinkról készült képek előterében ezek a szavak íródtak fel a képernyőre, illetve hangzottak el:

KÜZDELEM / KITARTÁS / MUNKA / GYŐZELEM.

Telefon a már a II. világháború időszakát is eszmélő tudattal átélt, idős barátomnak: „Mi jut eszedbe ezekről a kifejezésekről?” A válasza: „Ahogy mostanában mindent, már ezeket is hallottam: így együtt a hungarista felfogás…”

Irány az Internet. „Hungarista jelszavak” – írom be a keresőbe, amely első helyen a Kárpáti Harsona nevű honlapot, ott is egy hungarista versekről értekező dolgozatot, benne idézeteket kínál fel. Varga Zsolt Magyar sors című versében például e sorokat:

„Nem adjuk fel soha vállaljuk harcunk, / inkább meghalunk, de végsőkig kitartunk.” Szili Sándor pedig a Kitartaniban imígyen biztat: „Hogy ez a sors újból ne érjen!/ Keresztül minden szenvedésen / Egy szónak kell visszhangzani:/ Kitartani! Kitartani!”...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.