2016. augusztus 25., csütörtök

ILYEN A NAGYVONALÚ MAGYAR KÉPVISELŐ: NEKI AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS NEM BEVÉTEL

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.08.25.


Ezekről ne maradj le!
 
Megvádoltak hűtlen kezeléssel? Kössél még nekünk 70 milliós szerződést! (Átlátszó)
 
Ilyen a nagyvonalú magyar képviselő: neki az állami támogatás nem bevétel (Direkt36)
 
Még szerződés sincs a botrányos ‘56-os emlékdalról  (444, MNO)

Ha van 3 perced:
Megvádoltak hűtlen kezeléssel? Kössél még nekünk 70 milliós szerződést!
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a nyíregyházi ügyészség a helyi városüzemeltetési cég vezetőjét, Bocskai Pétert. A vádirat szerint több mint 80 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak, de így is minden korlátozás nélkül felügyelheti a céget. A polgármester bizalma töretlen: a nyomozás kezdete óta majdnem egymilliárd forint értékben kötött szerződéseket, többek között az ügy egy másik vádlottjával is. (
Átlátszó)
 
Az állami támogatás is bevétel! Avagy kinek nem?
Előszerettel hagyták ki az országgyűlési képviselők a vagyonbevallásukból az agrártámogatásokat. Az állam által nyújtott összegeket 17-en nem tüntették fel részben vagy egészben az elmúlt öt évben, akadt olyan is, aki 12 millió forintról feledkezett meg nagyvonalúan. Bár az adatlapról egyértelműen kiderül, hogy be kell vallaniuk ezeket a támogatásokat is, többen a pontatlan útmutatót hibáztatták.
(Direkt36)
 
Épül-szépül a királyi udvar, királyi áron
A Nemzeti Lovarda után most a Budai Várban lévő királyi Lovarda felújítását is a West Hungária Bau kapta meg. Az ára is királyi lesz, a költségvetésből finanaszírozott projektre 3,5 milliárdot szán az állam. A Nemzeti Hauszmann terv részeként megvalósuló újjáépítésben részt vesz még a Laki Épületszobrász Zrt. is, a cég legutóbb a Hild-villa felújítását nyerte el az MMA megbízásából. (
Átlátszó)
 
Még szerződés sincs a botrányos ‘56-os emlékdalról
Az 1956-os emlékévre elkészített dal szerződéseit kérte ki a Magyar Nemzet Schmidt Máriától, aki azt válaszolta, hogy nem tudja elküldeni, mert ezek még nem léteznek. Tehát még egyszer, a dal készen van, egy szupertitkos sajtótájékoztatón be is mutatták, de a dallal villogó megrendelő azt mondja: még folynak a tárgyalások. Állítólag 50 millióba került, de a benne szereplő művészek ingyen vállalták a közreműködést.
(444, MNO)
 
Ha van még két perced:
A DK és az Együtt gazdálkodásában is szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék. (Index)
 
A NAV átlagosan az edzőtermek 20 százalékánál talált valami hiányosságot, októbertől nekik is kötelező az online pénztárgép. (Index)
 
Visszavonták a Quaestor könyvvizsgálójának minősítését olyan indokkal, aminek a nyomozó hatóság pont az ellenkezőjét állapította meg. (NOL)
 
Rengeteget költenek a minisztériumok, csak vendéglátásra 2,6 milliárd forint ment el az elmúlt 7 hónap alatt. (Bors)
 
Hiányos bevallás miatt kiérkező nébihesek találtak 700 kiló romlott húst egy üzemben, ami papíron zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozott. (HVG)
 
Az Operettszínház kitért a kérdés elől, hogy miért rendelt 10 darabot is a csodazongorából, válaszában inkább rajongott egy sort a hangszertalálmányért. (NOL)
 
Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. építheti a DHL 13 000 négyzetméternél is nagyobb logisztikai központját Ferihegyen.  (HVG)
 
Amerikai médiaszervezetek elleni orosz hekkertámadás miatt indít nyomozást az FBI, az érintettek között olyan nagy név is van, mint a New York Times. (Index)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.