2016. augusztus 19., péntek

KÉTSZER ANNYIAN UTÁLJÁK ORBÁNT, MINT AHÁNYAN IMÁDJÁK

INDEX HU
Szerző: Dull Szabolcs
2016.08.19.


Új módszerrel méri és mutatja be a politikusok népszerűségét a Republikon Intézet. A kutatócég azt is méri és közli ezentúl, hogy egy politikusnak mekkora az elutasítottsága, mekkora az ellentábora. A mostani kutatásukból kiderült, hogy a baloldali politikusok közül Szél Bernadett és Kunhalmi Ágnes a legnépszerűbb, és nekik alacsony az elutasítottságuk.

Orbánt sokan nagyon kedvelik, de még többen utálják.
          
A politikusok népszerűségét mérni nehéz, és különböző kérdezéstechnikákkal, illetve módszertani húzásokkal alapvetően át lehet rajzolni egy rangsort. Ez derült ki a Republikon Intézet most publikált kutatásából, ahol 18 magyar politikus népszerűségét vizsgálták, és nem is kell mondani, más-más kérdésekre egészen különböző listák születtek. 
  • Ha arra kérdeztek rá például, hogy kit látnának az emberek szívesen döntéshozói pozícióban, az első két helyen Áder János és Orbán Viktor szerepel; őket három baloldali politikus, az LMP-s Szél Bernadett, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és a PM-es Karácsony Gergely követi. 
  • Ha a kérdés arra vonatkozik, kiket kedvelnek a választók: Áder, Szél és Kunhalmi végez a dobogón. Orbán itt csak az ötödik.
  • Ugyanakkor ha az a kérdés, kit nem kedvelnek kifejezetten, Gyurcsány Ferenc és Rogán Antal után Orbán Viktor itt is az élmezőnyben van, ő a harmadik...

A teljes kutatást itt lehet végigböngészni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.