2016. augusztus 7., vasárnap

MÉG 2 ÉVBE TELIK EGY ROMA TANULÓKAT SEGÍTŐ MILLIÁRDOS RENDSZER KIÉPÍTÉSE, AMI ROSSZUL MŰKÖDIK

ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: atlatszooktatas
2016.08.07.


Magyarországon nincs pontos statisztika, arról hány roma tanuló van. Erre a hiányosságra lenne megoldás az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2014-ben indított úgynevezett Integrált Nyomkövető Rendszer (INYR), amiből adatokat lehetne kapni a roma diákok helyzetéről 2018-ra. A CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány) és az ERRC (European Roma Rights Centre) szerint az INYR több szempontból alkalmatlan a feladatára, több milliárdos projektből kiépített rendszer szakmailag nem megfelelő.

A főleg roma gyerekeket sújtó diszkriminációs gyakorlat, illetve az ehhez kapcsolódó kötelezettségszegési eljárás már bejárta a magyar sajtót: rendszerszinten minősítik fogyatékossággal élőnek a roma tanulókat. Horváth István és Kiss András emiatt beperelték a magyar államot és 2013-ban nyertek a strasburgi Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Az elérhető adatok szerint 2012/13-ban ötvenháromezer roma gyerek tanult a magyar közoktatásban, bár ez csak közelítő becslés, mert a roma gyerekek hivatalos, iskolai regisztrációja elmaradt egy 2013-as rendelet miatt, amely szerint csak szülői hozzájárulással lehet az iskolában a gyerekeket romaként és/vagy halmozottan hátrányos helyzetűként regisztrálni. A Horváth és Kiss-üggyel összefüggésben, az adatok hiánya miatt a strasbourgi ítéletek végrehajtását felügyelő Miniszteri Bizottság is figyelmeztette Magyarországot.

A tavaly decemberi határozat felszólította az országot, hogy tegyen eleget a vállalt kötelezettségeinek és készítsen részletes statisztikát a roma tanulók helyzetéről, iskolatípusok szerinti megoszlásukról és a fogyatékosnak minősített tanulók arányairól.

Még mindig a diszkriminatív és elavult tesztet használják

A CFCF és az ERRC (European Roma Rights Centre) a heves megyei indokolatlan fogyatékossá nyilvánítás miatt az EMMI ellen is indított közérdekű perben a felek 2015-ben egyeztetéseket folytattak az egyezséggel történő lezárása érdekében. A per azért indult, mert Heves megyében évtizedek óta felülreprezentáltak az enyhe fokban értelmi fogyatékossággal élőnek minősített roma gyerekek.

Ennek oka a nem kultúra-semleges (roma gyerekek szociális helyzetét figyelmen kívül hagyó) mérési eljárások alkalmazása, mint például a Budapest Binet tesztté, ami ezért alkalmas a roma gyermekek indokolatlan fogyatékossá nyilvánítására. Az CFCF és az ERRC peren kívüli megegyezés feltételéül szabták az etnikai adatgyűjtését. Megegyezés végül mégsem volt, mert bár nemzetiségi kérdés bekerült a nyomtatványba, de az INYR-t mindkét szervezet alkalmatlannak találta...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.