2016. augusztus 11., csütörtök

MEGMÉRGEZIK A KÖZÖS ÖRÖMÜNKET - A FIDESZ MÉG AZ OLIMPIÁT IS HAZUG KAMPÁNYOLÁSRA HASZNÁLJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.08.11.


A pesti vicc szerint az ember leül a tévé vagy a gép elé, és megnézi a kormányzati propagandát, amit néha megszakít az olimpiai közvetítés. Persze valójában ez nem vicces, nagyjából tíz percenként elindul a „Tudta?” kezdetű kampányhirdetés, amelyben féligazságokkal és hazugságokkal manipulál a kormányzat a menekültek ellen, az októberi népszavazáson való részvételre. És akkor az egyperces gyűlölethíradóról még nem is beszéltünk.

A Fidesz lényegében ezzel az aktussal privatizálja a magyar államot, a magyar sportolók sikerét, a választási kampányt és még a közpénzeket is. Persze a privatizációnál akár használhatjuk az erősebb lopás szót is.

Ha én ma besétálnék a közmédiába, és szeretnék egy a népszavazással kapcsolatos reklámot leadni az olimpiai műsorban, a közmédia azt mondaná, nem tehetem, és a választási törvényre hivatkozna. Mivel augusztus 13-án kezdődik a kampány, én még nem hirdethetnék, lehetne bármennyi pénzem és energiám. De a kormány megteheti ezt „tájékoztató” hirdetések keretében.

Pedig ezek nem tájékoztató hirdetések, hanem valójában a Fidesz kampányának közpénzből finanszírozott, törvénytelen módon a kampány előttre időzített hirdetései.

Az pedig külön bosszantó, sőt undorító, hogy ezeket a hirdetéseket úgy helyezik el, hogy aki kíváncsi a sporteredményekre, az olimpiára, a magyar sikerekre, az ne tudja kizárni a kormánypropagandát. Sőt nemhogy arcba, hanem agyba kapja, hogy beivódjon a fejébe.

És rögtön látom is a trollok válaszát, hogy de hát ez annyira fontos kérdés, a nemzeti lét és halál kérdése. Csakhogy egy normális országban a nemzeti halál és lét kérdéseit nem felülről, propagandával sulykolják a fejekbe, hanem az emberek valódi igényei és érzései mentén alakulnak ki. Ha itt is erről lenne szó, nem lenne szükség erre a féktelen propagandára.

De szükség van, hogy meglegyen az 50 százalékos részvétel, és ez annyira létszükséglet a Fidesz számára, hogy beáldozza érte a sportot, az olimpiát és a magyar sikereket is. Vagyis nem is beáldozzák, mert úgy tűnik ezek a sikerek amúgy is csupán arra valók a Fidesznek, hogy egy jó kis propagandát tolhasson...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.