2016. augusztus 28., vasárnap

MELLÁR TAMÁS: SZAVAZZUNK IGENNEL

MANDINER BLOG
Szerző: Mandiner
2016.08.27.


Mellár Tamás közgazdász szerint az igen szavazat az októberi referendumon nem azt jelenti, hogy jöjjenek a migránsok számolatlanul és ellenőrizetlenül, hanem azt, hogy ha Magyarország az unió tagja, akkor az EU döntései rá is vonatkoznak.
 
Az igen szavazat mellett érvelve Mellár Tamás közgazdász az M1-en péntek este hangsúlyozta: Magyarország az EU-tól az elmúlt években nemzeti össztermékének csaknem harmadát kapta meg támogatásként, amely nagyságrendjében az Egyesült Államok által a második világháború után Nyugat-Európának nyújtott Marshall-segélyhez hasonlítható.
 
Mindez nem működhet úgy, hogy közben az ország az unió közös problémáinak megoldásából nem veszi ki a részét, mert könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy kétsebességes EU perifériáján találja magát, tette hozzá a szakember, a KSH volt elnöke.
 
Mellár Tamás szerint a nem válaszra biztató kormány csak zsarolási potenciálra akar szert tenni a népszavazással, az ellenzéki pártok bojkottfelhívása pedig elhibázott, destruktív, e helyett nemzeti egységre lett volna szükség. Ez a népszavazás nem közjogi, hanem politikai kérdésről szól, mondta a közgazdász az állami televízióban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.