2016. augusztus 28., vasárnap

MENNI? OTTHON MARADNI? SZAVAZNI ÉRVÉNYESEN? ÉRVÉNYTELENÜL? FRANCBA!

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.08.27.


Ez itt a kérdés, és a válasz olyan, mint amilyen az okos lány ajándéka a királynak, akinek hozott is meg nem is, adott is, meg nem is.
Nyakunkon a népszavazás, mely nem dönt el semmit, melyről minden politika iránt érdeklődő ember tudja, hogy maga a Nagy Kamu, de mégis van jelentősége, mert erősítheti vagy gyengítheti Orbán idióta migráns-politikáját.
Már maga a kifejezés is hamis, ugyanis összemos fogalmakat, melyek élesen elkülönülnek egymástól.
A migráció és a migráns kifejezések mőgé beszuszakolják a háborúk elől menekültek karonülő kisgyerekét, a potenciális terroristát és a gazdasági bevándorlót, egybemosva indtékokat, célokat és élethelyzeteket, egy kalap alá véve mindenkit, aki körülményei kényszerítő hatására elindult nyugat-Európa felé.
Nem, nem felénk, hiszen a hazánkon keresztül vándorló tavalyi tömegből kevesebben maradtak nálunk, mint ahányan Rogán emberkereskedelmi vállalkozásának eredményeképpen telepedtek le nálunk, minden probléma nélkül.
Az Orbán által gerjesztett hisztéria mégis termékeny talajra hullt, hiszen akik más vallást követnek, mint mi, más típusú társadalmakban élnek, mint mi, más nyelvet beszélnek, mint mi, azok mások, márpedig a másságtól félni kell.
Aki nem olyan, mint mi, az veszélyes, az bűnöző, azt ki kell verni a faluból, az országból.

Erről azok tudnának beszélni, akiknek tradicionális ruházata, vallása, életmódja eltér a többségi társadalom tagjaiétól, a zsidók, a cigányok, de volt ebben az országban már hangulatkeltés a svábok ellen is, nem szólva az élve elásott kun királyi párról, vagy Gertrudis és Bánk bán a valóságban Katona József verziójától kissé eltérő történeténetéről.
Itt még az sem számított, ha az idegen asszimilálódott, ha csak jót adott az országnak, itt a vér vélt, vagy valós szava döntött.
Ha magyarnak hitte származását, akkor büszkén kihúzhatta magát, de a zeneakadémiát végzett nema strandon lebarnult művészt az utolsó büdöstalpú is provokálhatja, és a zsidót is leszólhatja az, aki egyébként ki van keményítve a magyar Nobel-díjasok magas számára, feledve, hogy kilencven százalékuk zsidó volt.
A cigánytól félni kell, mert nagy hangon ordibál, tanulatlan és miután verbálisan nagy részük nem tud védekezni, hát előbb üt, szúr vagy rúg, mint vitatkozik, és bezárkózik saját közösségébe, mert ha kilép onnan, oda a biztonság.
A zsidó ember sem érzi magát biztonságban a társadalomban, ami nem is csoda, ha évszázadokon át ki-kiújuló üldöztetéseikre gondolunk, és nem csak nálunk, hanem egész Euópában, az Ibériai félszigettől az orosz sztyeppékig...


Ha a mai nagyhangú panaszkodást hallgatjuk az iszlám államokból érkezett bevándorlókkal kapcsolatban, hát elkülönülésükre ez a magyarázat.
Az amerikai városokban is kialakultak olasz, kínai és más, nemzetiségi alapon szervezett városrészek, a bevándorló ott érezhette biztonságban magát, mint ahogy most az iszlám országokból bevándorlók is erre törekednek.
De ez nemigen érint minket, hiszen nálunk nemigen akar letelepedni senki, mert sem a gazdasági, sem a társadalmi környezet nem vonzó
Egy lepukkant, balkáni, rasszista ország nem lehet célországa annak, aki a Nyugat életszínvonalára vágyva, az által is motíválva elindult, hogy ha már elüldözték, akkor jobb körülményeket teremtsen magának, mint amiben - ha marad, része lehetett volna.
Ez motíválta nálunk is 56 disszidenseit, akik azért utólag megpróbáltak szabadságharcost farigcsálni magukból, jóllehet a szabadságharc többségük számára legfeljebb a szomszéd házban működő Közért szabad kifosztását jelentette...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.