2016. augusztus 6., szombat

NEM FOGOD MEGÚSZNI AKKOR SEM, HA A BIRKA SZEME UTÓBB NYÍLIK KI, MINT ELŐBB

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.08.05.


Szóval gondoltam összefoglalom a lényeget, hátha szükség lesz még rá. Főleg azért, mert Simicska Lajos optimizmusával szemben nekem meggyőződésem, hogy amíg Orbán Viktor miniszterelnöki funkcióban van ezen a trágyadombon (ahol egykor Magyarország állt), addig sem Rogán Antal, sem Habony Árpád nem fog bíróság elé állni. Szügyig össze vannak fonódva a korrupcióban, disznóságban, az adófizetők megkárosításában, közpénzek kamionszámra történő elherdálásában és lenyúlásában.

Remélem jól telik a nyaralás, sőt kifli és gyümölcs is jár a reggelihez! Csak szólok, hogy nem felejtettünk el. Azt sem, amikor az idióta frakciód adott ki közleményt a nevedben, hogy természetesen bíróság elé állsz és tisztázod magad, csakhát köztörvényes bűnözők szavára ti nem adtok. Mi viszont, akik foltokban képesek vagyunk a gondolkodásra, pontosan látjuk, hogy naponta miként gyalázzátok meg az igazságszolgáltatást, amely minden működő demokráciában hivatalból legalább egy hónapja eljárást indított volna ellened. Ehelyett kénytelenek vagyunk ehhez a fideszes szerecsenmosdatáshoz asszisztálni. Ami úgy néz ki, hogy lebukunk egyszer, kétszer, akárhányszor és gyorsan megvádolunk mindenkit, aki ellenünk beszélt. Mert ez a tolvaj, korrupt bűnbandák definíciója és működési mechanizmusa.

Számtalanszor leírtam már, miért képtelen és aljas ez az egész. Abban viszont biztosak lehettek, hogy Portik nem volt hülye előállni egy olyan vallomással, amivel kapcsolatban nincsenek bizonyítékai. Az van, hogy úgy nem lehet elítélni és felmenteni embereket, ahogy azt ti művelitek. Pofára. Illetve látjuk, hogy lehet, és értjük is, hogy miért. Én viszont a helyedben meghúznám magam, Tonyesz! Habonyt is dugdosni kell, és ki kell találni majd egy újabb képtelen ügyészségi magyarázatot arra, hogy őt miért nem lehet beidézni, holott kötelezően be kellene. Várjuk, hogy kiderüljön: ő sem ismer téged.

De nyugodj meg: minden épelméjű, erkölcsös ember látja, mennyire aggályosak ezek az undorító húzásaitok. Nyaralgassál, amíg még nyaralgathatsz. Habonnyal, vagy nélküle neked már úgyis mindegy. Ha nincs is magyar igazságszolgáltatás, ami ezt pillanatnyilag kimondaná, bűnöző vagy. A legrosszabb fajtából. Tehetsz úgy, mintha minden rendben lenne, de semmi nincs rendben. Nem fogod megúszni akkor sem, ha a birka szeme utóbb nyílik ki, mint előbb. Sem Brüsszel, sem a menekültek, sem a gyorsított eljárásban elítélt kefírbűnözők nem mossák le rólad, hogy évekig megloptad azokat, akik bizalmat szavaztak neked.

Amúgy tényleg remélem, hogy finom friss a kifli, meg a gyümölcs, ami a villásreggelihez jár. El tudom képzelni, milyen lehet, amikor Cecília asszony kiborul.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.