2016. augusztus 18., csütörtök

POMÁZI BUZISULI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.08.18.


Nem elég a migráncsok, a társadalom legyengült immunrendszerét kihasználva támadnak a buzik is, egy szülői komment szerint ellopják a gyermekek lelkét!
Pomázon áll a bál, mert az egyik iskola kerítését színesre festették - a tettes egyelőre szabadlábon védekezhet.
Persze mondhat, amit akar, harca eleve vesztett, kilátástalan küzdelem, hiszen a társadalom tudja, amit tud, ez az első lépés a gyermekek megrontása felé!
Sétál iskolába az ártatlan gyermek, baktat iskolájának kerítése mellett.
Az első kerítésmezőnél még fiú, aztán a hatodiknál már elkezdi szemérmesen nézegetni a többi fiú seggét, és mire a bejárathoz ér, már azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány, tehát egyértelmű, hogy queerrel van dolgunk, akin már az se segít, ha turultojásból sütünk neki rántottát.

Márpedig a másságtól félni kell, ez a differencia a másság és a Másák között, akik ugyan szintúgy lehetnek leszbikusok, de ez esetben is kérdéses, hogy melyik nemi szerep áll közelebb Másához, merthogy lehet, hogy ő meg fiút érez magában, na nem a klasszikus értelemben...
Bonyolult ez a nemi élet, nem egyszerű eldönteni, hogy a comb tulajdonosa gúnár vagy liba, az ember jobban jár, ha bele se gondol, csak enged természetes szexuális késztetéseinek, lehetőség szerint minél gyakrabban, oszt nem törődik embertársa csúnyájával, ő dolga.
Már eleink is megmondták, ha nők voltak, vagy annak érezték magukat:"magam nevelem, magam vakarom, annak adom, akinek akarom"...

Ami azt illeti, nem szeretnék pomázi lenni, hiszen ott az emberek egy része úgy tartja, hogy a többségitől eltérő szexuális identitás fertőzés eredménye, megy a homokos az utcán, rápislog a szembejövőre és annak akkor annyi.
Járvány.
És lehet, hogy máshol a világon sehol, de Pomázon speciel érvényes ez a felfedezés!
Mint köztudott, gyermekközösségekben az ilyen terjed, mint a tűzvész, megakadályozni szinte lehetetlen, talán egy hatásos gyógymód ismert ellene: a kerítések egységes egérszürkére festése, árnyalatok nélkül...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.