2016. augusztus 8., hétfő

RÉTVÁRI IS PONTOSAN TUDJA, DE LESZARJA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.08.08.


Rétvári Bence álkeresztény böfögéséről azért kell beszélni, mert amit művel az káros, pusztító, félrevezető és a terrorizmuson jóval túlmutató hatásai vannak. Normális országokban, főleg olyanokban, ahol – hála legyen – egyetlen atrocitás, terrortámadás sem történt, felelős politikusok nem szólalnak meg naponta kilencszer, hanem befogják a pofájukat és örülnek, hogy náluk béke van. Ráadásul – mivel ez a dolguk – a háttérben, csendben (nem a reflektorényben ugatva-hörögve!) dolgoznak azon, hogy polgáraik biztonságát növeljék. Nem a hergelés csúcsra járatásával vannak elfoglalva és löknek ki minden templom elé egyenruhásokat azért, mert Franciaországban a visszaszoruló, teret vesztő Iszlám Állam fanatikusai erőfitogtatás céljából meggyilkoltak egy papot. Nem a pánikkeltés a céljuk, hogy addig se arról szóljon a közbeszéd, hogy a csillagokat is lelopták az égről, amíg te rettegtél, paraszt. Hogy ne arra figyelj, hogy újabb és újabb nyomozati és tényfeltárt anyagok bizonyítják: hetedik éve teszik tönkre az országot bűnszervezetbe tömörülve, mert téged nem érdekelt, paraszt...
 
...Rétvári Bence pontosan tudja, hogy az egészségügyről, az oktatás állapotáról kellene beszélni, elszámolni a soha be nem váltott ígéretekkel, a korrupciós botrányok hosszú sorával és azzal, hogy az egyháznak semmi keresnivalója nem lenne a politikában, az egyháznak nem lehetne beleszólása az állam működésébe, és a vallást nem lehetne agymosásra használni. A szaros propagandába persze ezek a kérdések sehogyan sem illenek. A keresztényi értékekre hivatkozva megszegni a legelemibb vallási előírásokat és asszisztálni a lopáshoz, visszás és hiteltelen. Persze ez Rétvárit ugyanúgy nem érdekli, mint az összes többi, tömjénfüstbe burkolózott sem nem keresztény, sem nem demokrata politikust.
 
Ezért marad a pánikkeltés, riogatás, uszítás, muszlimozás, migránsozás. És marad a terrorizmus megmagyarázatlanul maradt valóságának mesterséges, torz lebegtetése, a valós, de főleg vélt veszélyek szétterítése. Amire hivatkozva naponta fosztják meg a magyar társadalmat természetesnek és elidegenítetlennek hitt szabadságától. Kétfilléres gazemberek...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.