2016. augusztus 11., csütörtök

SZIJJÁRTÓ MEGINT ELLENTMONDÁSBA KERÜLT, ÉS MEGINT ÖNMAGÁVAL

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.08.10.


Ezekről ne maradj le!
 
Tömeges csalás megtévesztő tagfelvételekkel? (Átlátszó)
 Lába kelt a könyvelésnek Ficóék cégénél (Parameter)Szijjártó megint ellentmondásba került, és megint önmagával (MNO)


 
Ha van három perced:
 
Tömeges csalás megtévesztő tagfelvételekkel?
Egy hónapja számolt be arról az RTL Klub, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 4500 olyan céget vett fel a tagjai közé, amelyek főtevékenysége a 7490-es TEÁOR számú, vagyis „Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység”-et jelent. Így pár ezer forinttól pár százezer forintig terjedő kárt okozhattak azoknak, akiknek soha semmi köze volt a mezőgazdasághoz. Ez viszont bűncselekmény gyanúját is felveti. (Átlátszó)
 
Lába kelt a könyvelésnek Ficóék cégénél
HF Steel nevű cég, melynek társtulajdonosa volt a szlovák miniszterelnök testvére, Ladislav Fico, az első Fico-kormány idején részt vett egy gyorsforalmi út megépítésében. A PPP-projekt keretén belül megvalósuló beruházás után néhány hónappal, 2012-ben jelentkeztek a cég hitelezői, hogy a HF Steel törlessze az adósságát. Az ügyből nem lett végül semmi, mert kellemesen lába kélt a könyvelésnek. (
Parameter)
 
Szijjártó megint ellentmondásba került, és megint önmagával
Simán letagadta Szijjártó Péter a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és egy offshore hátterű cég között. Pedig a Primebase Group Limited hozta létre és működtette a a külügy felügyelete alá tartozó tajvani kereskedőházat. Ugyanez a cég vásárolta meg a pápai húsüzemet is. A több milliárd forint közpénzt felemésztő cég közben újabb pert vesztett, ezúttal az ötmillió forint értéket meg nem haladó szerződéseit kell nyilvánosságra hoznia. (
MNO)
 
Újabb épületeket kell lefoglalni a Várban
Nem fér el a Belügyminisztérium a Budai Várban kijelölt helyére, ezért a fejlesztési tárcának további lefoglalható épületeket kell felkutatnia. Repkednek a 20 milliárdos keretek egy-egy minisztérium költöztetéséhez, Varga Mihálynak valószínűleg az előre nem látható kiadásokra félretett tartalékokhoz kell nyúlnia majd. (
Napi)
 
Ha van még két perced:
Egyre kritikusabb a menekülthelyzet a szerb-magyar határon: siralmas körülmények közt várakoznak a menekülők. (Átlátszó)
 
Folytatódik a NER legnagyobb túlélői sorozat: Eörsi Mátyás hajdani SZDSZ-es államtitkár, (jelenleg a DK-ban politizál) minap kapott pozícióra jelölést Szijjártó Pétertől. (Átlátszó)
 
Welsz nem akarta a sírba vinni minden titkát, a hatóságokat viszont hidegen hagyja a furcsa körülmények között meghalt titokzatos üzletember hagyatéka. (NOL)
 
Hatalmas ingatlanfejlesztésbe kezdenek az MNB-alapítványok. 7,7 milliárd forintért glancolják ki a Postapalotát, amit további 7-ért vettek meg. Irodaház lesz belőle. (Index)
 
A BKK látja, a Volánbusz Zrt. nem az offshore-hátteret a T&J-nél. A fővárosi cég július elején bontotta fel velük a szerződését, az offshore vádakat a Volánbusz még vizsgálja. (444)
 
Kövér Lászlónak megint elege van a korrupt fideszesekből, állítólag meghasonult, és szerinte a korrupció látszatát is el kellene kerülnie a pártnak. Ja. (Index, NOL)
 
Tudta? A kormány nem kampányol, csak „tájékoztat”. A kampányidőszakon kívüli társadalmi célú hirdetésnek álcázott politikai tartalmú kampányhirdetésekre nem vonatkozik a törvény. (Vastagbőr)
 
A milliárdoknak nyoma sincs, de az Ormánságnak még nem szóltak, hogy a nyomor örökké fog tartani, avagy hogyan süllyedt el nyomtalanul 25 milliárd forint. (NOL)
 
Akadozik az EU-s pénzlehívás: továbbra is részben vagy egészben felfüggesztés alatt áll tíz magyar operatív program. (MNO)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.